Én is imádtam, kreatív dolog volt, kész kézművesmunka volt maga az írás is, a sok szépen díszített levélpapírnak, borítéknak örültünk, akár bolti, akár a mi próbálkozásunk. Jóleső izgalom volt a várakozás, a boríték megtalálása és a felbontás között eltelt idő. Apró hétköznapi csodák, kár érrük. Én pl hosszabban emailen keresztün nem írok, nincs meg a varázsa, inkább az élő szó.
Több, mint 300 levelet váltottunk a szerelmemmel, míg udvarolt. De szép volt, de jó volt! S aztán 50 év adatott együtt jóban, rosszban. Sajnos, majd 5 éve nincs már köztünk.
A lányaim kicsi korukban szomorúak voltak, hogy csak a mi nevünkre szóló levelek érkeznek a postaládába, úgyhogy megkértünk néhány ismerőst, rokont, hogy ha külföldön járnak küldjenek nekik képeslapot. Általában mind a ketten kaptak saját nevükre, olyankor nagy volt a boldogság, volt amelyiket a párnájuk alatt találtam meg.
Kedves Tünde
Most éretségiztem felnőttképzésben,nekünk még mondta a ,,tanárbácsi" a levélírtást és a borítékcímzést,gondolom akkor még a fiatalságnak is tanítják.
Igazad van, nagyon is szépek voltak azok a kézzel írott levelek és képeslapok. Már rég nem küldünk senkinek sem. Nagyon sajnálom.
Újabb megható emlékek , köszönöm szépen Tündike!🌹❤️🙏
Kedves Tünde! Nemhogy levélírást de fogalmazást sem tanulnak.
Ami számomra megdöbbentő, nem feleltetik őket, még magyar órán sem! Csak írásbeli számonkérés van! A lányom 12 éves.
Én is imádtam, kreatív dolog volt, kész kézművesmunka volt maga az írás is, a sok szépen díszített levélpapírnak, borítéknak örültünk, akár bolti, akár a mi próbálkozásunk. Jóleső izgalom volt a várakozás, a boríték megtalálása és a felbontás között eltelt idő. Apró hétköznapi csodák, kár érrük. Én pl hosszabban emailen keresztün nem írok, nincs meg a varázsa, inkább az élő szó.
Több, mint 300 levelet váltottunk a szerelmemmel, míg udvarolt. De szép volt, de jó volt! S aztán 50 év adatott együtt jóban, rosszban. Sajnos, majd 5 éve nincs már köztünk.
A lányaim kicsi korukban szomorúak voltak, hogy csak a mi nevünkre szóló levelek érkeznek a postaládába, úgyhogy megkértünk néhány ismerőst, rokont, hogy ha külföldön járnak küldjenek nekik képeslapot. Általában mind a ketten kaptak saját nevükre, olyankor nagy volt a boldogság, volt amelyiket a párnájuk alatt találtam meg.