Hálás vagyok érte a Jóistennek , mert így, méginkább meg tudom becsülni amim van!
Erre mondta a Mamikám egyszer : " Édes fiam! Négyötök közül (négyen voltunk testvérek) te vagy az egyetlen aki tudja , hogy mi az amikor nincs...De te meg is tudod becsülni ami van...Csak ezt soha ne felejtsd el!"
Nem fogom! Az utolsó "ételjegy" bekeretezve lóg a falon, hogy mindig emlékeztessen bennünket, hogy mi mindenen mentünk együtt keresztül!
Én idősebb vagyok, az én gyermekkoromban még nem voltak az üzletek üresek. A gond a pénz hiánya volt. Édesapám beteg nyugdíjas volt egy baleset után, sok évig. Mivel munka idő után történt a baleset a nyugdíj csak ötven százaléka volt a kiszámított összegnek, fele volt a gyermek segély is mintha csak fél gyermekek lettünk volna.Ötszáz ötven lej nyugdíj, kétszáz lej a négy gyermek segély. Az árak magasak voltak, de mikor megjött a nyugdíj bevásároltuk a legfontosabb élelmiszereket, lisztet, olajat, cukrot... Otthon tartottunk rucát, tyúkot, disznót, nyulat, a heti hús kikerült, édesapám halat fogott, jártuk az erdőt, gombát szedtünk, erdei gyümölcsöt, a krumplit, zöldséget megtermesztettük a kertben és két ár szántó földben amit bérben vettünk. Nem hiányzott az élelem, édesanyám naponta háromszor főtt ételt tálalt, mindig kitalált valamit. Bevásárláskor kaptunk egy-egy kicsi csokit is, krumpli cukrot, jég cukrot, cukorkát. Nekem inkább a gyümölcs hiányzott, nem nagyon jutott a pénz narancsra, banánra, még a jobb fajta alma is hiányzott.
Nem volt magyarországi rokonunk, de emlékszem mennyire irigyeltem azokat akiknek volt és kaptak nagy piros babos labdát, vagy hajas babát.
Mikor az én gyerekeim kicsik voltak már rosszultak a dolgok. Emlékszem, a tenger parton voltunk Eforián , kisebb fiam négy éves volt és meglátott egy Kinder tojást a valutás boltban. Hiába mondtam, hogy mi onnan nem tudunk vásárolni, nem értette miért nem jó az ő pénze, amit a nagytatától kapott. Hiába könyörögtem az elárusító nőnek, igértem neki duplán az értékét, nem akart adni. Akkor valóban gyűlöltem a rendszert és első külföldi kirándulás alkalmával hoztam nekik Kinder csokit. Csak az érti meg mindezt aki átélte.
Egyik legnagyobb szégyenem, hogy amikor először látogattuk meg a jövendőbelim nagynénjééket, a terülj-terülj asztalkámnál súgva rám kellett szólni, hogy ne egyek annyit. Akkor tudtam meg, hogy a család heteken át takarékoskodott, gyűjtögetett, csereberélt, amíg asztalt terített nekünk.
Mi is voltunk Nagyváradon még a 80-as években. Egy ismetős családnál száltunk meg, de ahogy le is írtad, lopva, este mentünk fel a lakásba. Minden ablakot besötétítettek, de még így is félhomályban ültünk az asztalnál, beszélgettünk. Reggel meg még alig pirkadt, mikor elhagytuk a lakást ! Nekünk ez nagyon furcsa volt, de megértettük !
Hat az nalunk ugy volt, hogy az “akkori” anyosomnak a rokonai Gracban eltek, es neha hoztak anyosnak hasznalt ruhakat. Azokat elkezdte buszken hordani anyosom, es amikor “kinotte”… akkor megkaptam en tole… de meg igy is orultem minden darabnak, mert jo minoseguek voltak. De igy visszagondolva erdekes ugye.
...bizony van. Nekem már csak az, hogy a boci csokiból a legfinomabb a legkisebb volt ! Alig 2 centi volt a hossza. Meg van egy nagyon fura emlékem. Akkor már iskolába jártam, mindent olvastam ami betű volt....
...és mélységesen fájlaltam , hogy nekünk nem telik olyan szép Mesekönyvre amilyen a. 3.emeleti Zsófinak volt.
Nekem îs volt egy ilyen konyvem: Pottyos Panni, Szepesi Mariatol.Mikor befejeztem az elso osztălyt, jutalomba kaptam.Akkor fogadtam Meg, hogy jol fogok tanulni Hogy Meg kaphassak.
Előjöttek az emlékek... eszembe jutott az első farmerem, valamikor kisiskolás koromban, én voltam az egyetlen, akinek volt az osztályban. Ha jól emlékszem, a ngyszüleim hozták egyik nyugati kiruccanásuk során.
Majd az első magyarországi utam, 1990 nyarán, mikor végre ehettem banánt, amit addig csak a Dzsungel könyve rajzfilmben láttam! Álltunk édesanyámmal Pesten az utcán, ahol egy utca széli zöldség-gyümölcs árustól vettük a banánt, s akkor ott helyben felfaltuk őket. Azóta is a kedvenc gyümölcsöm maradt.
Gyerekkoromban nagyapám nyugdíjas jogtanácsosként dolgozott a törókbálinti tejgyárban. El voltunk látva finomságokkal, a Leó jégkrém pisztácia ízét azóta is keresem. Ami jó volt, hogy voltak ugyan játékaink, de akkor még kellett használni a fantáziánkat. Só- liszt gyurma, újságból kivágott figurákkal kitaláltunk történeteket stb. Na ez a valódi fejlesztés minden téren! Még arra is emlékszem, hogy amikor nagyritkán kijutottunk nyugatra (kék útlevél, aki emlékszik rá), meg voltunk őrülve az ottani írószerboltokért. A Mozart kugelt és Milkát is csak azért ismertük, mert kint élt egy ismerősünk lánya, így ő mehetett rendszeresen. Banán és narancs csak tél elején volt. A banán a kedvenc gyümölcsöm, amikor óvodásan ezt hangoztatni mertem, megkaptam a nagyanyámtól, hogy nem is vagyok magyar gyerek...
Mami, monden nap vegyel nekunk ilyen csokolădet,ez az igazi csokolăde. Darabja 25 lej volt, en 80- 100 lejt tudtam keresni egy nap.Nem lehet elfelejteni azokat az aromăkat, illatokat. Nehănyszor evente csak vasăroltam en îs, innen-onnan.
Én felnőttként éltem meg a nélkülözést...
Hálás vagyok érte a Jóistennek , mert így, méginkább meg tudom becsülni amim van!
Erre mondta a Mamikám egyszer : " Édes fiam! Négyötök közül (négyen voltunk testvérek) te vagy az egyetlen aki tudja , hogy mi az amikor nincs...De te meg is tudod becsülni ami van...Csak ezt soha ne felejtsd el!"
Nem fogom! Az utolsó "ételjegy" bekeretezve lóg a falon, hogy mindig emlékeztessen bennünket, hogy mi mindenen mentünk együtt keresztül!
Én idősebb vagyok, az én gyermekkoromban még nem voltak az üzletek üresek. A gond a pénz hiánya volt. Édesapám beteg nyugdíjas volt egy baleset után, sok évig. Mivel munka idő után történt a baleset a nyugdíj csak ötven százaléka volt a kiszámított összegnek, fele volt a gyermek segély is mintha csak fél gyermekek lettünk volna.Ötszáz ötven lej nyugdíj, kétszáz lej a négy gyermek segély. Az árak magasak voltak, de mikor megjött a nyugdíj bevásároltuk a legfontosabb élelmiszereket, lisztet, olajat, cukrot... Otthon tartottunk rucát, tyúkot, disznót, nyulat, a heti hús kikerült, édesapám halat fogott, jártuk az erdőt, gombát szedtünk, erdei gyümölcsöt, a krumplit, zöldséget megtermesztettük a kertben és két ár szántó földben amit bérben vettünk. Nem hiányzott az élelem, édesanyám naponta háromszor főtt ételt tálalt, mindig kitalált valamit. Bevásárláskor kaptunk egy-egy kicsi csokit is, krumpli cukrot, jég cukrot, cukorkát. Nekem inkább a gyümölcs hiányzott, nem nagyon jutott a pénz narancsra, banánra, még a jobb fajta alma is hiányzott.
Nem volt magyarországi rokonunk, de emlékszem mennyire irigyeltem azokat akiknek volt és kaptak nagy piros babos labdát, vagy hajas babát.
Mikor az én gyerekeim kicsik voltak már rosszultak a dolgok. Emlékszem, a tenger parton voltunk Eforián , kisebb fiam négy éves volt és meglátott egy Kinder tojást a valutás boltban. Hiába mondtam, hogy mi onnan nem tudunk vásárolni, nem értette miért nem jó az ő pénze, amit a nagytatától kapott. Hiába könyörögtem az elárusító nőnek, igértem neki duplán az értékét, nem akart adni. Akkor valóban gyűlöltem a rendszert és első külföldi kirándulás alkalmával hoztam nekik Kinder csokit. Csak az érti meg mindezt aki átélte.
Egyik legnagyobb szégyenem, hogy amikor először látogattuk meg a jövendőbelim nagynénjééket, a terülj-terülj asztalkámnál súgva rám kellett szólni, hogy ne egyek annyit. Akkor tudtam meg, hogy a család heteken át takarékoskodott, gyűjtögetett, csereberélt, amíg asztalt terített nekünk.
Mi is voltunk Nagyváradon még a 80-as években. Egy ismetős családnál száltunk meg, de ahogy le is írtad, lopva, este mentünk fel a lakásba. Minden ablakot besötétítettek, de még így is félhomályban ültünk az asztalnál, beszélgettünk. Reggel meg még alig pirkadt, mikor elhagytuk a lakást ! Nekünk ez nagyon furcsa volt, de megértettük !
Hat az nalunk ugy volt, hogy az “akkori” anyosomnak a rokonai Gracban eltek, es neha hoztak anyosnak hasznalt ruhakat. Azokat elkezdte buszken hordani anyosom, es amikor “kinotte”… akkor megkaptam en tole… de meg igy is orultem minden darabnak, mert jo minoseguek voltak. De igy visszagondolva erdekes ugye.
...bizony van. Nekem már csak az, hogy a boci csokiból a legfinomabb a legkisebb volt ! Alig 2 centi volt a hossza. Meg van egy nagyon fura emlékem. Akkor már iskolába jártam, mindent olvastam ami betű volt....
...és mélységesen fájlaltam , hogy nekünk nem telik olyan szép Mesekönyvre amilyen a. 3.emeleti Zsófinak volt.
Nekem îs volt egy ilyen konyvem: Pottyos Panni, Szepesi Mariatol.Mikor befejeztem az elso osztălyt, jutalomba kaptam.Akkor fogadtam Meg, hogy jol fogok tanulni Hogy Meg kaphassak.
Előjöttek az emlékek... eszembe jutott az első farmerem, valamikor kisiskolás koromban, én voltam az egyetlen, akinek volt az osztályban. Ha jól emlékszem, a ngyszüleim hozták egyik nyugati kiruccanásuk során.
Majd az első magyarországi utam, 1990 nyarán, mikor végre ehettem banánt, amit addig csak a Dzsungel könyve rajzfilmben láttam! Álltunk édesanyámmal Pesten az utcán, ahol egy utca széli zöldség-gyümölcs árustól vettük a banánt, s akkor ott helyben felfaltuk őket. Azóta is a kedvenc gyümölcsöm maradt.
Nem is tudtam, hogy nekunk, jugoszláv magyaroknak, sokkal jobb sorsunk volt.
Gyerekkoromban nagyapám nyugdíjas jogtanácsosként dolgozott a törókbálinti tejgyárban. El voltunk látva finomságokkal, a Leó jégkrém pisztácia ízét azóta is keresem. Ami jó volt, hogy voltak ugyan játékaink, de akkor még kellett használni a fantáziánkat. Só- liszt gyurma, újságból kivágott figurákkal kitaláltunk történeteket stb. Na ez a valódi fejlesztés minden téren! Még arra is emlékszem, hogy amikor nagyritkán kijutottunk nyugatra (kék útlevél, aki emlékszik rá), meg voltunk őrülve az ottani írószerboltokért. A Mozart kugelt és Milkát is csak azért ismertük, mert kint élt egy ismerősünk lánya, így ő mehetett rendszeresen. Banán és narancs csak tél elején volt. A banán a kedvenc gyümölcsöm, amikor óvodásan ezt hangoztatni mertem, megkaptam a nagyanyámtól, hogy nem is vagyok magyar gyerek...
Mami, monden nap vegyel nekunk ilyen csokolădet,ez az igazi csokolăde. Darabja 25 lej volt, en 80- 100 lejt tudtam keresni egy nap.Nem lehet elfelejteni azokat az aromăkat, illatokat. Nehănyszor evente csak vasăroltam en îs, innen-onnan.
Nehéz idők voltak valóban, aki átélte csak az érti meg igazán... Köszönöm szépen Tündike!🌹❤️🙏