kedves Tunde: irasaid meghatoak ,azert is mert egy bizonyos kozonsegnek szolnak olyan emberekrol es helyekrol amelyek erzelmileg erintik azokat akik jol tudjak mirol irsz. Es mostansag nagyon aktualis vilagjelenseget is erintsz,espeddig a hazajukat elhagyni kenyszerult emberek lelkuletet erted, erzed.Ugyanakkor valoszinuleg ezeknek a torteneteknek semmi kozuk a Azsiai esAfrikai ,Europat elonto "megszallo" tomegekhez,ugy a sajat mint a kenyszerbefogadok tragediajahoz... (az mas mufajhoz tartozik)...A te torteneteid melyen gyokereznek az Erdelyi foldben,es akik ott szulettek ,barmilyen jol es sikeresen(vagy ellenkezoleg)elrendezodtek,befogado ,uj nyugati hazajukba, halalukig erdelyiek maradnak lelkukben ,modorukban, temperamentumukban,MERT ERDELY AZ CSAK EGY VAN A VILAGON. A taj, es a lassu beszed es a tajszolas, az etelek zamatja, a fuves dombok illata mind bele vannak vesve az emlekezetebe.Es en ezt erzem amikor az irasaidat olvasom. SOK SIKERT!!!
Szerintem sok igazság van ebben az írásban, de a valóság ennél árnyaltabb. Ezt úgy mondom, hogy az elmúlt 20 évben három különböző országban éltem. Tíz évet töltöttem Londonban, ami minden nehézségével együtt csodálatos és tanulságos időszak volt az életemben. Rengeteget tanultam magamról, emberekről és a világról.
Végül Spanyolországban találtam otthonra. Szeretem az emberek nyitottságát, a közvetlenebb emberi kapcsolatokat, az éghajlatot, az élet ritmusát és azt, hogy itt valóban otthon érzem magam. Nem érzem magam gyökértelennek vagy hontalannak.
Erdély természetesen hiányzik, és mindig a részem marad. Ugyanakkor őszintén szólva nem szeretnék ott élni. Sokszor úgy érzem, nem is az hiányzik, ami ma ott van, hanem az, ami egykor volt: a gyerekkor, az emlékek, az emberek és az az élethelyzet, amely már nem hozható vissza.
Biztos vagyok benne, hogy vannak, akik pontosan azt élik meg, amiről ez az írás szól, és az ő érzéseik ugyanannyira valósak. De szerintem nem minden külföldön élő története végződik úgy, hogy sehol sem találja a helyét. Van, aki valóban otthonra talál egy másik országban, miközben a gyökereit és az emlékeit is megőrzi.
I can relate to all of this, but I have lived 34 years in England now, and it's finally home, much more than Sweden where I came from at the age of 19. ❤️
kedves Tunde: irasaid meghatoak ,azert is mert egy bizonyos kozonsegnek szolnak olyan emberekrol es helyekrol amelyek erzelmileg erintik azokat akik jol tudjak mirol irsz. Es mostansag nagyon aktualis vilagjelenseget is erintsz,espeddig a hazajukat elhagyni kenyszerult emberek lelkuletet erted, erzed.Ugyanakkor valoszinuleg ezeknek a torteneteknek semmi kozuk a Azsiai esAfrikai ,Europat elonto "megszallo" tomegekhez,ugy a sajat mint a kenyszerbefogadok tragediajahoz... (az mas mufajhoz tartozik)...A te torteneteid melyen gyokereznek az Erdelyi foldben,es akik ott szulettek ,barmilyen jol es sikeresen(vagy ellenkezoleg)elrendezodtek,befogado ,uj nyugati hazajukba, halalukig erdelyiek maradnak lelkukben ,modorukban, temperamentumukban,MERT ERDELY AZ CSAK EGY VAN A VILAGON. A taj, es a lassu beszed es a tajszolas, az etelek zamatja, a fuves dombok illata mind bele vannak vesve az emlekezetebe.Es en ezt erzem amikor az irasaidat olvasom. SOK SIKERT!!!
Imádkozok érted, hogy minden rendben legyen a műtéttel!
Szerintem sok igazság van ebben az írásban, de a valóság ennél árnyaltabb. Ezt úgy mondom, hogy az elmúlt 20 évben három különböző országban éltem. Tíz évet töltöttem Londonban, ami minden nehézségével együtt csodálatos és tanulságos időszak volt az életemben. Rengeteget tanultam magamról, emberekről és a világról.
Végül Spanyolországban találtam otthonra. Szeretem az emberek nyitottságát, a közvetlenebb emberi kapcsolatokat, az éghajlatot, az élet ritmusát és azt, hogy itt valóban otthon érzem magam. Nem érzem magam gyökértelennek vagy hontalannak.
Erdély természetesen hiányzik, és mindig a részem marad. Ugyanakkor őszintén szólva nem szeretnék ott élni. Sokszor úgy érzem, nem is az hiányzik, ami ma ott van, hanem az, ami egykor volt: a gyerekkor, az emlékek, az emberek és az az élethelyzet, amely már nem hozható vissza.
Biztos vagyok benne, hogy vannak, akik pontosan azt élik meg, amiről ez az írás szól, és az ő érzéseik ugyanannyira valósak. De szerintem nem minden külföldön élő története végződik úgy, hogy sehol sem találja a helyét. Van, aki valóban otthonra talál egy másik országban, miközben a gyökereit és az emlékeit is megőrzi.
Nagyon szeretem az írásaidat.
Minden jót kívánok neked kedves Tünde!
I can relate to all of this, but I have lived 34 years in England now, and it's finally home, much more than Sweden where I came from at the age of 19. ❤️
A Teremtő segítsen, hogy szerencsésen túl legyél a műtéten, és egészségesen, írói vágytól fűtve érkezzél Haza, a mi legnagyobb örömünkre!
Igen… és ehhez meg add a családtagok fájó hiányát, akik otthon maradtak és mindig hiányoznak - akkor a kép teljes.
😥😥😥