Régen, fiatalasszony koromban jó ideig kézzel mostam. Nem voltunk szegények, hiszen volt mit ennünk, volt fedél a fejünk felett, csak éppen pénzünk nem volt, s főleg nem olyan luxusra, mint a mosógép, esetleg (mennyei fügefalevél!!!) centrifuga.
Már megvolt Pisti fiam, és bizony az ő kis réklijeit, ingecskéit, pelenkáit nem csupán kézzel mostam, de előtte ki is főztem őket, s utána kivasaltam. A kezem örökké sebes volt a sok súrolástól, mert bizony nem volt leányálom ez a fajta házimunka.
Az ágynemű mosása volt a legnehezebb. Rengeteg vizet kellett melegíteni olyankor, mert Ceaușescu idejében ritkán folyt a csapból. Aztán dörzsölni, súrolni, míg ragyogó tiszta lett, végül a kádban kiöblíteni – sokszor, nagyon sokszor.
A mosószer... hüm, hogy is magyarázzam el annak, aki nem ismerte a kétlejes szódát? Durvaszemű, erős, nehezen oldódó, kezet kimaró, csípős szagú. Legtöbbször ehhez jutottunk hozzá. A „Dero”, az akkor úrinak számító mosószer, ami könnyebben oldódott és finomabb szemcséjű volt, ritkán állt a polcon. Öblítőszer? Nemhogy nem volt, de én még csak nem is hallottam róla.
Akkoriban, mint mondottam, Pisti fiam kicsi volt, Attila még nem született meg, s mi egy pici garzonban tengettük ifjú napjainkat. Egyszer ajándékcsomagot kaptam Magdus nénémtől, akihez (azt hiszem) magyarországi vendégek érkeztek.
Volt benne baba krém, babaszappan (az a pöttyös, még most is az orromban van az illata), Amo szappan, Dunakavics – és intim spray… Maga volt a mennyország ennek a csomagnak a birtokában lenni.
De a csomagba nem fért bele az, amiről tulajdonképpen az írásom szól. Egy nagy, öt literes flakon öblítő!
Forgattam jobbra-balra, el nem tudtam képzelni, mire való ez az eszemadta. Magdus néném felvilágosított, hogy az málna illatú ruhaöblítő, és elmondta, hogy ezt az utolsó vízbe kell tenni, s puha és illatos lesz tőle minden ruha.
Fehér volt a folyadék, és mikor kibontottam, intenzív málnaillat csapott meg. Izgatottan vártam a másnapot, amikorra terveztem a nagymosást.
Mostam, súroltam, dögönyöztem a ruhákat, s a végén a legutolsó öblítővízbe óvatosan belezuttyintottam két kupak fehér, málna illatú Ö-B-L-Í-T-Ő-T! Hagytam ázni benne jó egy órát, majd kiteregettem.
Az egész lakás tele lett a száradó ruhákkal, de a piciny teraszra is jutott. A földszintről Marioara feljött, megkérdezni, mit csinálok, mi ez a málnaillat, csak nem lekvárt főzök októberben?
Büszkén mutattam neki a kincset, amit aztán nagy-nagy beosztással használtam. El voltam ragadtatva minden mosásnál, s nagyon jó érzés volt a málnaillatú ruhákat viselni, az ágyneműben feküdni.
Hát így találkoztam életemben először öblítővel, s később aztán sokáig használtam is.
Már nem használom. Már nem varázsol el.
Sokkal inkább magával ragad a frissen mosott, széltől megfútt ruha természetes illata.
Változik a világ… s változik az ember is.
MIVEL Én Magyarországon éltem, nehéz befurakodnom az én történetemmel. De nagyjából hasonló volt. A nagylányom 1975- ben született a fiam 1977- ben. Bizony nehéz volt a mosás, mert a gyermek réklit- rokolyát, és főképpen a pelenkát, olyan sokszor kellett kiöblíteni, hogy kínomban már sikítani tudtam volna! Na, de azt nem tudtam volna elképzelni, hogy hanyagul öblögetek, mert kicsípte volna a picik bőrét! Nagyon büszkén vittem a kötelező vizsgálatokra a gyerekeimet, mert a ruhaneműk, pelenkák, mindig fehérek maradtak. Na, mind ezt kézzel. Akkor a férjem nagyszüleinél laktunk. Annyi könnyítéssel, hogy volt áram, és víz a lakásban. Aztán azért , könnyebb lett, mert kaptunk egy panel lakást, ahol már lett mosógép, akkor még csak a forgótárcsás a hozzá illő centrifugával! Ez könnyített a nehéz házimunkán.! Viszont az öblítés ugyan olyan macerás volt. Bár, már egy hatalmas fűrdőkád, viszonylag egyszerűsített rajta. Amikor megszületett a 3. babám, akkor vettünk egy félautómata mosógépet. Ha, valaki, nem ismerné!? Ugyan úgy nézett ki, mint az autómata , csak a vizet nekünk kellett beletőlteni. Ha ott állt az ember lánya, ojbá tűnt soha nem éri el a szintet, na, ha otthagytam olyan gyorsan megtellt, hogy mosás közben meglett egy bővizes felmosás is oldva. Na, de nem panaszkodom, mert örűltem, hogy nem a Nagyanyáink módszerével kellett tisztán tartani a házat és a családot! Viszont ez sokszor a főzés róvására ment. A családfő hazaért , nincs étel, na volt ne mulass! Hát ilyen volt az asszony élet a késő 1970- 1980- as években. Bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikeredett,
Bizony nem volt könnyű a mosás, nekünk volt mosógép de falun fürdőszoba senkinek sem volt. Novemberben született a nagyobbik lányom a kútnál tisztáltam a ruhát, a sok pelenkát teknőben, fagyott meg a kezem a jéghideg vízben.