Törökmama

Nem tudok semmit arról ki volt az apja anyja, ami elég szomorú, hiszen a dèdszüleim voltak, és a legtöbb gyerek ha nem mást, a nevüket ismerik. De sokan emlékeznek is rájuk. Az ő elbeszélésèből tudom, hogy igencsak korán, 16 évesen már szakácsnőkènt dolgozott a város kórházának konyháján. Szigorú, testes asszonykènt emlèkszem rá, bár inkább talán melles volt, mint testes, de gyerek szememben nagy darabnak tűnt. Abban az időben amikor ismertem, nagyjából annyi idős lehetett mint én most.

Már nem tudom, nem emlékszem ki mesélte, hogy élete egyetlen szerelme is korán jött elé. Utólag kiderült, hogy gaz csàbitó lehetett, már nős, családapa. Megejtette a fiatal lányt, majd teljesen magára hagyta. Nem csoda a keserűség, ami egész életében jellemezte. Aztán férjhez ment, de a nagyobbik fiát, az én apámat, meghagyta Pèterfinek, a saját lánykori nevén. Még egy fia született. Hamar megözvegyült, én még a mostoha nagyapám sem ismerhettem. Szép asszony volt, kökèny szemmel, hosszú barna hajjal, melyet azonban mindig szigorú kontyban hordott. Körül rajongták a férfiak, de ő mindegyiket lerázta magàról.

Nem tudom eldönteni, hogy minket szeretett vagy sem. Gabi testvéremre haragudott, őt tartotta bűnösnek a szüleink házasságáèrt. Én emlékszem olyanra, amikor hatalmas keblère szorított, és össze vissza csókolt. De jobban emlékszem a szigorúságára. Mikor hozzá mentünk, mintha távoli rokont látogattunk volna meg. Ő jó, ha kétszer járt nálunk. Mostanában jut néha eszembe, hogy valószínűleg sok mindent tovább viszek belőle. Testileg, mimikámban, mozdulataimban, talán szokásaimban is. Főzèsi tehetségem , azt gondolom, tőle örököltem. Jó lenne elbeszélgetni vele most, érett fejjel, mikor immár én is nagymama vagyok. Jó lenne közel kerülni hozzá. Máriának hívták, ő volt az apai nagyanyám.