Talált lány

Nem illett hozzá ez a finom, már–már elegáns női név. Nagydarab, nem kövér, de amolyan tenyeres–talpas asszony volt. Annak idején, amikor a vasúthoz szegődött kalauznak, mégis megtetszett Ludvignak, a kistermetű moydonyvezetőnek. Hamar szárba szökött a szerelem, esztendőre megtartották a lagzit. Az a mondás járta, hogy amikor a menyasszony és a vőlegény táncolt, Ludvig néha reászólt Dalmácskára: „ Tegyél, édes lelkem, hadd dobbantsak egyet”. Mert úgy pörgött a nagy fehérnép s a kicsi ember, hogy a vőlegénynek a lába sem érte a földet, a menyasszony pedig észre sem vette, hogy közben pehelyként felemelve tartja a csepp embert.

Ludvig a harmadik esztendőben kapott a szívéhez, majd holtan rogyott össze, éppen a szolgálat megkezdése előtt, az apró irodában, ahol búcsúzni készült nejétől, aki az éjjeli műszakot tette le. Dalmácska nem jajveszékelt, csendesen sírdogált csupán és tisztességgel eltemette az urát. Attól kezdve csak éjjel dolgozott az asszony, mondván, hogy úgysem tud aludni az ő párja nélkül. Tempós léptekkel haladt a döcögő vonatkocsikban, dörmögve mondta mindegyikben, hogy: „ Jegyeket kérem, bérleteket tessenek elővenni!”.

Éjjelente kevés volt az utas, sok dolga nem akadt, mégis, újra meg újra járt a mozdonytól a vonat hátuljáig, s vissza. Egyszer egy sokszoknyás cigányasszony ült fel Hejőpapin. Rongyokba bugyolált kisleányt vezetett, az álmosan lépkedett anyja mellett. Letelepedtek, és mikor Dalmácska a jegyüket kérte, készségesen előhalászta a sárga kartonocskát és kéretlenül beszélni kezdett:

– A leánykának nem kell, ugyi, naccsága? Még alig két esztendős a lelkem! Jaj, tudja, temetésre megyünk, az öregapja hótt meg, s reggeliben temetik. – kibontotta a tarisznyáját, egy darab kenyeret vette elő, s a leányka kezébe nyomta. – Nesze, egyél, aztán hunyd bé a szemed, s ánináni, szépen alukálj.

Dalmácska nem válaszolt, csak tovább ment. Jó fél óra múlva, mikor elhagyták a zsengőricei állomást, ismét megindult. Amint abba a kocsiba ért, ahol a cigányasszony volt, nagy csodálkozására csak egy kupac rongyot látott a kopott ülésen. El akarta venni, hogy majd reggel leadja az irodában, hiszen itt nem maradhat, de mikor hozzáért, a rongykupac megmozdult, és a kicsi leányka dugta ki a fejét, álmosan, ásítozva. Körülnézett, az anyját kereste. Dalmácska megállapította, hogy a kisleány ejszen már négy esztendős is megvan.

– Mámi hun van? – szólalt meg az apró.

– Nem tudom, kicsike. – dörmögte, és ő is körülnézett. – várj itt, megkeresem.

A történet folytatása előfizetőim számára érhető el. Ha szeretnéd elolvasni a teljes írást, kattints az alábbi gombra.👇👇 Köszönöm a támogatást és azt, hogy velem tartasz ezen az úton.❤️❤️