Próbatemetés

A Tisza egyik kanyarulatában fekszik egy kis falu. Alig pár százan lakják. Nádtetős, vert vályogból épült házikók bújnak meg a modernebb, emeletes házak között, melyeknek gazdái a városon élnek, csak szórakozni, pihenni, horgászni járnak ki, hétvégeken, szabadságkor.Varázslatos az egyik ilyen kicsi házikó. Télen meleg, nyáron hűs lakik a falai közt. Fehérre meszelt szobáiban sötétbarna, vaskos mestergerendák díszelegnek. A kemence ottjártamkor csendesen duruzsolva ontotta a meleget. Más volt ez a meleg, mint a modern villanyos vagy gázas fűtőtestek melege. Ez simogatott és illatozott. Ellágyult az ember tőle, szívesen kucorgott a padkáján, hallgatva az időnként pattogó fahasábok tüzes emésztődését. Időnként egy-egy nagyobb pattogás után, sisteregős-cserfes-veszekedősen ugráltak a kiszabadult szikrák a kémény fele, mint bálba induló, fényes ruhájú bakfisok.

Idő szántotta, sötét barázdák mélyültek az öregember arcán. Szeme sarka mindig nevetett. Fekete szembogarában gyermeki huncutság villant néha, máskor elmerengve nézett a semmibe. Mesélés közben ellágyult a tekintete. “Édesapám tréfakedvelő ember volt, legjobban azokat a tréfákat kedvelte, amit ő követett el embertársai ellen. Ebben a házban lakott, születésétől haláláig. Korán árvák maradtunk, s ő is fiatalon özvegyült meg. Gyászidő után se nősült újra, pedig hány menyecske, leány lett volna élete párja! Közeledett már a hetvenhez, mi a városban éltünk, dolgoztunk akkoriban. Egyszer csak értesítést kapott a széles rokonság, hogy Édesapám meghalt, vasárnap temetés. Nekem és a húgomnak senki nem szólt. Meg is érkeztek a végtisztesség tevők a falu apró temetőjének a ravatalozójához, szép számmal gyűlt össze koszorú is. Kissé feszengve vártak, hogy valaki végre kinyissa a ravatalozó ajtaját, s megérkezzen a pap. De arra bizony hiába vártak. Hanem egyszer egy fütyörésző, kalapos ember érkezett a temető hátsó sírjai közül, s tört nagy vidáman utat a feketeruhás népek közt. Rosszalóan fordultak a kegyes csendet megtörő felé, és nem hittek a szemüknek: Édesapám fütyürészett, elevenebben mint valaha. Aztán kacagásban tört ki, s nagyhangon meginvitálta magához a gyászoló tömeget, egy kedélyes torra, amit a kertben megterített asztalnál fogyaszthatnak el. Töredelmesen vallotta be, hogy nem hagyta nyugodni a gondolat, tudni akarta hányan és kik jönnek el a temetésére…”

Elhallgat az apóka. Hunyorogva nézi a fehér havon szikrázó napsütést, az enyhén füstös ablakon keresztül. Varjak ücsörögnek a kerítés fáján, szinte megdermedve, mintha belefagytak volna a képbe. Mikor újra megszólal, vén szájából darabosan buknak ki a szavak… Szemében fura, kettős érzelem játszik. Az emlékezés váltja ki a fájdalmasan kacagó fényt…

” Mikor Édesapám valóban meghalt, alig két hónapra rá, csak ketten álltunk a koporsója mellett, a testvérhúgommal. No és a pap. A torra terített asztalnál is csak ketten ültünk… Nem hitte el a halálhírt senki. A jó Isten nyugosztalja békében.”

Dereka roppan egyet, amint feláll pár száraz fát dobni a tűzre. A pattogás felgyorsul, életre kelnek a bálozó szikrák…

Ha te is azok közé tartozol, akik szeretik a múlt illatát, hangulatát és az igaz történetek erejét, a romantikus krimiket, a kalandos novellákat, csatlakozz az oldalamhoz!

A feliratkozás ingyenes, a támogatás pedig hatalmas segítség számomra., hogy tovább alkossak, betegségemből meggyógyuljak. Te döntesz: ingyenesen olvasol tovább vagy támogatsz. Mindkettő lehetséges!

👇 Itt tudsz feliratkozni👇