Menekülés

Ült az ágy szélén és nem mert lefeküdni. Benne volt a menekülési ösztön, mint fiatal életében oly sokszor már. Anyja és bátyja hevesen vitatkoztak valamin, amiből ő ugyan egy szót sem értett, de a hanglejtésből kikövetkeztette, hogy hamarosan kezdődik a veszekedés, majd az egész őrajta csattan, ha nincs észnél és ki nem menekül a házból.

Megkordult a gyomra, annyira hangosan, hogy már – már attól félt, meghallja a másik kettő és ráterelődik a figyelem. Kezét sovány, beesett hasára szorította. Éhes volt. Ma sem akadt ennivaló a házban, csupán reggelire kapott egy negyed tányérnyi pityókalevest, amit a napokban főzött anyja, egy józanabb pillanatában. Pityóka ugyan már alig pár darab úszkált benne, de a meleg, rántásos lé jólesett neki, átmelegítette és pár percre elűzte a maró éhséget.

– A fene a beledet! – anyja hangjára összerezzent. Italtól karcos hangja szinte ütött. Ott tornyosult előtte, dülöngélve, szeme gonoszul villant a kislányra. – Mit ülsz itt? Nem hallottad a bátyád? Keríts valami ennivalót! Éhesek vagyunk! Bezzeg azt a csepp levest lenyelted, a családodra nem gondoltál!

– Honnan kerítsek? Én is éhes vagyok ám! – nem tudta megállni, hogy ne nyelveljen vissza. A következő pillanatban csattant a pofon. Még idejében ugrott fel, és kislisszant az ajtón, mielőtt anyja dühe még jobban kiteljesedik. Meg sem állt a jól bevált búvóhelyéig. Szerencsére eddig még sosem vették észre, hogy ott lel menedékre. A szomszéd istállójában jó meleg volt, Boris, a tehén ismerősen szuszogott a sötétben. Elvackolta magát a szénában, mélyen beszívta a friss trágyával vegyült illatát, és kimerülten lefeküdt. Elmormolta az imát, amit még nagyanyjától tanult és elaludt. Itt nem találnak rám, – ez volt az utolsó gondolata.

Mielőtt tovább olvasod, kérlek fontold meg az oldalamra való előfizetést, mely mindössze egy havi kávé ára és ezzel az összeggel már olvashatod is minden írásomat, teljes egészében. Fizetheted havonta, de akár egy egész évre is megteheted, úgy olcsóbban jön ki. A narancssárga gombra kattintva fizethetsz elő. Ha nehézséget okoz ez, a magyar számlaszámomra is küldheted, ebben az esetben ne feledd a megjegyzésekhez odaírni az email címed.

Magyar számlaszám: 16200254-10206238, Magnet bank, Lakó Tünde ( ide a Péterfi nem szükséges )

Már pirkadt, amikor arra riadt, hogy valami zűrzavar van, emberek jönnek – mennek a hangokból ítélve az ő házuk környékén. Óvatosan indult ki az istállóból, nem tudta mi történik, de érezte, hogy nem jó dolog. Jól sejtette, az ő házuknál zajlottak az események. Anyja addig ivott, míg rohama lett, rángatózva feküdt a földön. Kati néni, a szomszéd felesége vette észre a kislányt. Hozzá sietett, nyugtatóan átölelte keskeny vállát és beterelte hozzájuk, a konyhába.

– Gyere, lelkem, egyél valamit. Édesanyád rosszul lett, de már úton vannak a mentők. Csak hát, tudod, ide falura a rossz úton kicsit nehezen jutnak ki.

Mire megette az elé rakott vajasmézes kenyeret, már el is vitték az anyját. Bátyjának hűlt helye volt. Később haza ment, körülnézett a hideg házban, és szomorúan gondolta, hogy megint napokig egyedül marad.

– Azt már nem! – hangosan mondta ki a szavakat. – Most már bémegyek a városba, megkeresem az apámat! Biztosan nem hagy sorsomra!

Vizet öntött a tálba, megmosakodott, előkeresett egy többé – kevésbé tiszta ruhát, átöltözött és elindult. Sokáig tartott míg gyalogosan a városba ért, már esteledett. Tanácstalanul álldogált a zajos utcán, nem tudta merre induljon tovább. Kezdte megbánni, hogy elindult. Egy csillogó – villogó bolt ajtaján ki – be jöttek a népek. Vidám, megrakott szatyrokkal teli embereket látott, kedveseknek tűntek. Kissé félve lépett be, maga sem tudta mi célból. Ődöngött a rogyásig megrakott polcok között, nagyokat nyelt a sok finomság láttán, aminek zömét nem is ismerte.

Amikor a péktermékkel megrakott, kenyértől, kiflitől, kakaóscsigától illatozó részhez ért, szinte önkéntelenl nyújtotta ki kezét, semmivel nem gondolva leemelt egy kiflit és enni kezdte. Összeráncolt szemmel nézte a biztonságiőr.

– Fizetni ki fog, kisasszony? – nem volt túl szigorú a hangja, és miközben kérdezett, körülnézett, hol lehetnek a csöppség szülei. Enyhén bosszankodott, hogy hagyták elkóborolni. a kislányt, aztán megeszi itt a terméket, mire a szülők előkerülnek.

– Én nem tudok fizetni... – szeppenten szólt a gyerek.

– Édesanyáddal vagy itt? – enyhült meg az őr.

– Nem. Ő kórházban van. Apámat keresem, de nem tudom hol lakik. – valami reménység ébredt a szívében, talán ez a bácsi segít neki megkeresni. – Nem tudom hol lakik. – hirtelen dacosan felszegte sovány kis arcát és elkezdte : – Anyám s bátyám csak vernek, ennem nem adnak, én haza nem megyek! Elisszák az eszüket, Mózsi bácsiék is megmondhatják! Hát nem élet ez, bácsi!

– Megszöktél otthonról? – kerekedett el a férfi szeme. – No, no, ne sírj – vigasztalta esetlenül a közben keserves sírásra fakadt leánykát. – Várj csak, majd beszélünk a rendőrökkel. Azok tudják mit kezdjenek veled.

– Nem bánom én, akárkivel tessék beszélni, de haza nem megyek, az szent! – hüppögve ejtette ki a szavakat.

---------------------------------------------------------------------------

– Nyolc éves lánygyermek, elmondása szerint anyja és bátyja naponta bántalmazzák. Alultáplált, kiszáradt állapotban van. Anyja itt fekszik a kijózanítóban. – sorolta egy kedves női hang. Erre ébredt. Szép lassan eszébe jutottak az események. A bolti őr rendőrt hívott, azok kórházba szállították. Szép, tiszta ágyba fektették, ennie adtak. Nézte a kedves hangú nénit, és valamiféle hála ébredt kis szívében.

– Jó reggelt, kedves! – szólt a nő. Ne aggódj, minden rendben. Elviszünk egy otthonba, ahol sok másik gyerek is van. Ott lesz ágyad, tiszta ruhád, ennivalód, gondoskodnak rólad.

Nem tiltakozott. El sem tudta képzelni ki ad majd ott neki enni, honnan lesznek ruhái, de hitt a néninek. A leghálásabb lakója volt a gyermekotthonnak. Minden nap megköszönte a hozzá való jóságot, az ételt, a törődést. Valódi otthonának érezte a helyet. Onnan indult aztán az életbe, amikor elérte azt a kort.

Tisztességes szakmája lett, munkát kapott. Hamarosan férjhez megy egy becsületes fiatalemberhez, akit még az otthonban ismert meg.