- Csak egy fazekat vegyen naccsád! Hat pulya várja otthon a kenyeret!
- Máriskó, a múlt héten is vettem, annyi fazekam van, nincs hova tegyem. Na, na, ne gyere be, maradj csak odakünn!
- Jáj, dehogy megyek, csak úgy elgyengültem, gondoltam leültet kicsinaccsád, s egy petty innivalót nem sajnál szegény cigányasszonytól!
- No, gyere, ide né, a konyhába. Itt egy csupor víz. Jobb-e már, lelkem? Nono, hát miért pityeredtél el?
- Ó, kicsinaccsád, hát olyan édös magácska, itten pátyolgat egy vén cigánynét, s nem vet meg, nem fél tőlem.
- Kéne féljek, Máriskó? Eddigelé nem bántottál, lelkem.
- A kezem magamnak törném el, ha bántanék ilyen aranyszívű naccságát! Most maga pityereg, no, mi a baj?
- Ó, ne is kérdjed! Az uram az este megint megvert...
- A művész úr? Te jószagú cigányputri! ‘Sze ki nem nézném abból a finom emberből! Na, ne ríjjon már, aranyom, engemet es ver az uram, akkor es, ha nem érdemlem...
- Hejj, Máriskó, nehéz az asszonysors...
- Nehéz. S látja naccsád, ha nem adok el vajegy fazekat, máma es verés lesz a vége.
- Az a baj, lelkem, ha én még egyet veszek, annak is az lesz a jutalma, verés.
- Hát most mit csináljunk kicsinaccsád?
- Várj, majd kitaláljuk... Tudod mit, Máriskó? Én adok neked pénzt, egy fazék árát, de a fazekat ne add ide, akkor az uram nem veszi észre.
- Nem jó az, kicsinaccsád. Az uram észreveszi, hogy nincs híja az árunak s azért ver meg, hogy hunnét a pénz.
- No, akkor törjük tovább a fejünket.... Jut eszembe! A szomszédban lakik egy erőst szegény család, adjuk nekik a fazekat!
- Jáj, milyen okos maga aranyom!
‐------‐-----------------
Másnap.
- Kaptál-e verést Máriskó?
- Kaptam há’, kicsinaccsád!
- Aztán ugyanbiza miért?
- Mert csak egy fazekat adtam el... S maga, aranyom, kapott-e?
- Kaptam...
- Osztán miért édös lelkem?
- Mert az uram szerint kevés a fazekam, s nem vagyok jó asszony.
Összenézett a barna cigányasszony s a szőke menyecske. Egyszerre tört ki belőlük a könnyes kacagás. Igen jó barátnék lettek, néha még megboltoltak egy - egy fazekat, hátha nem kapnak aznap verést.


Jajj de jó. Kedves történet. Persze nem a verés ,a nevetés. KÖSZÖNÖM.
Igen, ez egy nagyon érdekes jelenség volt a 70-es években, hogy a cigány asszonyok edényeket árultak zsákból. Volt ott minden. Porcelán kávés készlet és zománcos fazék fedővel. A porcelánok egyenként be voltak csomagolva újságpapírba és így a lábosban szépen elfértek és nem törtek el. Mi is vettünk néhány holmit akkoriban. Sorra törnek fel az emlékek a történeteid során kedves Tünde. Köszönöm!