Iluska

Elsején kapták a fizetést. Ott ült Mancika a sötét kis lyukban és kiszámolta mindenki havi pénzét, az utolsó kis apróig. Voltak olyanok, akik nagyvonalúan otthagyták a csörgő érméket, csak a papírpénzt vették el. Mancika ilyenkor csendesen félretette egy konzervesdobozba, amit erre a célra tett a fényesre kopott munkaasztalára. A nagyvonalúak többnyire a legszegényebbek közé tartoztak, akik ilyenkor kiskirálynak érezték magukat. Hogyisne! Hiszen ma nagykanállal esznek otthon a kölkök, az asszony izzadva áll három napig a tűz mellett és főzi a finomságokat: húsleves lesz, velőscsonttal. Csirkepaprikás. Valami pogácsa is kerül, no meg édes lepény.

Marci elvette a kékhasú papírpénzeket, az aprók csillingelve gurultak le róluk, rámosolygott Mancikára, majd egyenesen a bodega felé vette az irányt. Kiss Pistával megbeszélték, hogy ott találkoznak, legurítanak néhány korsóval, aztán irány hazafelé, míg az asszony utánuk nem jön. Iluska, a csaplárosné ilyenkor elemében volt. Szerette a nagy sürgés forgást, de megrészegedni senkit nem engedett. Ha valaki mégis követelte a további italt, egy-kettőre kioktatta:

– Sipirc haza, te semmirekellő! Elinnád a család elől a pénzed? Ne mereszd rám a szemed, már keresztbe áll úgyis! – ez utóbbi egész mókásan hatott, mert ha valakinek, akkor Iluskának keresztbe álltak a szemei, no nem az italtól, hanem a kancsalságtól. Iluska sohasem ivott.

Csak azok mertek ellenállni a csaplárosnénak, akik újoncok voltak. De hamar megtanulták a Döglött Rézfülű Bagoly házirendjét: nincs lerészegedés, nincs verekedés, legénykedés. Aki ezeket megszegi, annak Iluskával gyűlik meg a baja, legrosszabb esetben soha többé be nem teheti ide a lábát, ami azért nagy baj, mert más italmérés közel s távol nincs.

Marci és Pista a hátsó sarokba ültek le, a kopott, piros-fehér kockás abroszos kisasztalkák egyikéhez. Iluska már rebbent is, csapolta a sört. Alig telt el egy perc, már ott is termett az asztaluknál, vidáman lecsapta eléjük a sört, majd csípőjét túlzottan ringatva indult a pult mögé, mert szállingózni kezdtek a gyárból a munkások.

Már javában zsongott a bodega, álló vendég is volt elég, nem jutván asztal mellett hely mindenkinek, amikor a nagydarab, sötét öltönyös férfi belépett. Megállt az ajtóban és körülnézett, mint aki keres valakit, aztán lassú léptekkel a pulthoz ment. Iluska éppen csapolt, hisz ilyen napokon egyebet sem csinált, de azért rámosolygott az idegenre, kivillantva ép, fehér, de összevissza nőtt fogait. Olyan volt, mint egy megtermett mókus, aki a diótöréssel elferdítette rágószervét.

– ‘napot kívánok, mit adhatok?

– Egy korsóval a jobbikból – vetette oda az idegen, a köszöntést figyelmen kívül hagyva. Ettől Iluska mosolya lekonyult, de engedelmesen kiszolgálta a vendéget.

Ahogy a férfi elvette a korsót, Iluska tekintete a kezére esett. Nem tudta miért, de kirázta a hideg és rossz érzés kerítette hatalmába. Sárga keze volt az idegennek, körmei ragyogó tiszták, ujján nagy pecsétgyűrű. Marci közeledett a pulthoz, elfehéredett arccal, egyenesen az idegenhez.

– Mit keresel itt? – sziszegte halkan, de Iluska meghallotta és bár visszafordult a csap felé, hogy a rendeléseket teljesítse, a fülét kihegyezte és fél szemmel tovább figyelte az idegent. Megállapította magában, hogy az öltöny, melyet viselt, előbb elegánsnak hatott, de jobban szemügyre véve kopott, pecsétes, mi több az inge gallérja már foszladozik.

– Édes egy cimborám – az idegen hangja reszelős volt, mégis bántóan magas. – Mit keresnék? Hát téged! – lehalkította a hangját és Iluska csak egy foszlányt csípett el a mondanivalójából. – ....nem felejtettem el…

– Nem tartozok én semmivel – Marci nem suttogva válaszolt.

Az idegen arca elsötétült.

– Rendezzük békésen, vagy ....? – nyitva hagyta a mondatot és kezét zsebébe csúsztatta.

Iluska megfeszült. Közben azt is konstatálta, hogy a férfi arca is sárgás, mint aki keveset van a napon, levegőn. Az idegen mozdulata, mellyel zsebébe nyúlt, ismerős volt előtte, még abból az időből, amikor idekerült és a Döglött Rézfülű Bagolyban vad, részeges hangulat uralkodott, nem egyszer verekedésbe, mi több, késelésbe torkollott. Már esztendők óta nem történt ilyesmi, különösen csendes, a kopott bútorzat, a sörpára és az olcsó dohány füstjének szaga ellenére, kellemes bodega volt ez. Marci egészen közel hajolt az idegenhez, igyekezett megőrizni nyugalmát, de jól látszott, hogy nehezére esik, ideges lett a fenyegető hangtól.

– Vagy? Mi lesz akkor, ha nem, Görény? Már nem a dutyiban vagyunk...

Iluskának eszébe villant, hogy Marci két esztendőt volt börtönben, politikai okokból csukták le. Ez idő alatt ő maga sokszor kisegítette egy kis kölcsönnel az itthon maradt asszonykát, hogy a négy gyermeknek enni tudjon adni. Marci teljesen megváltozva jött ki a dutyiból, csendes lett, nem politizált többé. Ábrázata megtört lett, alázatos.

Az idegen, aki, mint kiderült a Görény névre hallgatott, kirántotta kezét a zsebéből. A többi olyan gyorsan zajlott le, hogy a bodega hátsó felében iszogató munkások már csak arra riadtak, hogy ott elől tapsvihar és éljenzés tör ki. Iluska nehéz teste, fürge, kamaszokat meghazudtoló mozdulattal átlendült a pulton. Szoknyája suhogva repült gazdája nyomában. Megragadta Görény kést markoló kezét, csavart egyet rajta, akkorát, hogy reccsent belé, mire az meglepetten kiejtette kezéből a fegyvert. A következő pillanatban a csaplárosné villámgyorsan emelte fel a gallérjánál fogva a nagydarab embert és szinte futva vitte az ajtóig, jobb lábával kirúgta, s mint egy pihét, úgy hajította ki terhét az utcára.

Amikor visszalépett előbb döbbent csend fogadta, majd éljenzés és a tapsvihar rázta meg a bodega régi falait. Iluska pirulva igazgatta el szoknyáját, majd összecsapva a tenyerét, elkiáltootta magát:

– Ki is kért négy korsóval? – azzal döngő léptekkel visszament a pult mögé.

Odakinn Görény feltápászkodott és ahogy csak a lába bírta futni kezdett. Többé nem látták a környéken.

Bár írásaim többségét ingyenesen kínálom, mint ezt is, mégis nyitva áll a lehetőség az előfizetésre, mellyel olvasaható minden írásom, teljes egészében. Örömmel veszem, ha megtiszteled a munkámat egy jelképes havi vagy éves összeggel, ezzel éreztetve velem, hogy értéket képviselnek a műveim. Előfizetni a narancssárga gombra kattintva lehetséges. Előre is hálás szívvel köszönöm!

Lehetőség van magyar számlára is utalni, amennyiben ez könnyebb nektek. Ebben az esetben kérlek tüntessétek fel az email címeteket, melllyel itt feliratkoztatok, hogy az előfizetést jóvá tudjam írni.

A számlaszám: 16200254-10206238, Magnet bank, Lakó Tünde ( ide a Péterfi nem szükséges )