Ibolyka

Ibolyka falusi lányka volt. A líceum ideje alatt internátusban lakott. Nem volt se szép, se csúnya. Fonott haját feje tetején körbevezette, mint egy hajpántot. Szeplős arcában, zöld szemében ott ült az erdők, mezők, legelők nyugalma, a vidéki lét megfontoltsága. Termete arányos, de nem az a nádszálvékony, mint városi társaié. Látszott rajta a jóltápláltság, a friss levegő jótékony hatása.

Öltözéke is falusias volt, az is maradt, nem idomult a divathoz. Nyáron két, lenvászonból készült szoknyát, télen ugyanennyi szövetből varrtat cserélgetett, melyeket patyolattisztán tartott. Minden évszakban annak megfelelő vastagságú harisnyát hordott, csupasz lábszárral a legnagyobb hőségben sem mutatkozott, mint ahogy nadrágban sem télen. Tavasszal, ősszel, hűsebb nyári napokon saját maga által kötött szvettert viselt.

Mivel nem csupán csudabogárnak tartották, hanem egyenesen megvetették, falusi libának csúfolták, barátnője, udvarlója nem akadt. Ha esetleg valaki kedvelte volna, erre sosem derült fény, mert „cikinek” gondolták vele „lógni”. Így hát Ibolyka magányosan töltötte líceumi éveit. Kötögetett, horgolgatott, saját magának, kistestvéreinek zoknit, lajbikát – mikor mit.

És tanult. Rengeteget, kitartóan tanult. A tanárok tisztelték felkészültségét, de egyiknek sem volt kedvence. Látszólag nem törődött magányával, de azért alig várta a hétvégeket, amikor hazautazhatott a füstös, fekete vonattal. Otthon gyerekkori pajtásokkal találkozott, ha kellett, segített szüleinek, játszott kistestvéreivel. Vasárnap este aztán visszautazott a városba, batyujában hazai falatokkal, keményített, vasalt, friss ágyneművel.

Ibolyka aztán szorgalmának, éles eszének köszönhetően a jó nevű orvosi egyetemre is bejutott. Ez évek alatt sem változott városi fiatallá: maradt a fonott haj a feje tetején, a lenvászon, szövet és kötött ruhanemű, a szorgos tanulás, szabadidőben horgolás, kötögetés, hétvégi, füstös fekete vonaton hazautazás. Summa cum laude végezte el az egyetemet.

Karrierje üstökösként haladt felfelé, idővel férjhez ment egy falubeli legényhez, két gyermeket szült. És Ibolyka vezető sebész főorvosként dolgozott egy neves intézményben. A falusi főorvosasszony – csak így emlegették. Mert minden maradt a régiben: a fonott hajkorona, melyet csak a férje látott kibontva, aki esténként megcsodálhatta a gyönyörű, derékig leomló hajzuhatagot. Maradt az egyszerű viselet, télen-nyáron szoknya, évszaknak megfelelő harisnya. Igaz, haza már nem a füstös, fekete vonattal utazott, hanem az egyszerű, hétköznapi kis autójukkal, mely szintén nem volt hivalkodó.

Ibolyka megmaradt magányosnak barátok terén, de csak a városban. Bár sokan keresték kegyeit, szívesen lettek volna már a társaságában a régi osztálytársak, egyetemi évfolyamtársak is, de ő szerényen, kedvesen, viszont határozottan elutasította ezeket a közeledéseket, mert nem felejtette el, hogy ugyanezeknek az embereknek anno „ciki” volt vele lógni. Régi, falusi lánypajtásai közül sokan megmaradtak, immár asszonypajtásként. Ibolyka egész életében szerény maradt, még egészségügyi minisztersége idején is.

( Írásaim 90% -a ingyenes. Ha te mégis úgy gondolod, hogy szívesen támogatnád a munkásságom, az alábbi 👇narancssárga gombra kattintva megteheted. 🙏Hálás vagyok minden előfizetésért, mellyel a mostanában esedékes kezelésem is támogatod és hozzájárulsz ahhoz, hogy nyugodtabb lélekkel gyógyuljak! )