Gizus

- Édesanyám! Fut a té!

- Kap'sza le a fűtőrő'!

- De megsüt!

- Az eszed tokja, az süt meg!

Azzal Mári odalépett, s lekapta a tejesfazekat a fűtőről.

- Eriggy Gizus, szedd essze a tojást a tikok alól!

Gizus, a kis öt esztendős cinkó, kiment. Meztélláb volt, kis talpa feketéllett a reáragadt portól. Gyenge testén túl nagy volt a ruha, dereka köré apró, köténykét kanyarított, zsebbel. Erősen szerette a zsebet, mindenféle kincset rejtett belé, amit napközben összegyűjtött. Kicsinyke kezében nem fért el a három tojás, melyek még melegek voltak, így egyiket betette a zsebbe.

Mire a házhoz ért anyja már zavarta is, hogy kavarjon egyet az ételen. Gizus ügyesen odahúzta a kissámlit, reáállt és asszonyos mozdulatokkal forgatta meg a fakanalat, meg is kóstolta, hogy nem -e sós, nem - e sótlan.

- Gizus! Gizus! - hallotta anyja hangját. - Nézz rá a libákra, ejszen me' bémentek a vetésbe, azé' ordít Ábris bá'!

Ő pedig szaladt, mert tudta, ha bémentek az nagy baj, Ábris bácsi erőst haragtartó. De az öreg a lovát szidta, a libák nyugton legeltek . Gizus leült az áeokpartra, onnan figyelte őket. Unalmában letépett egy jókora fűszálat s ahogy az apja tanította, hosszan a két mutatóujja közé vette, rászorította száját, erősen mefújta. Az úgy szólt, mint a muzsika! Ahogy így elmerült a játékban, egyszerre csak lehuppant mellé a kis Balázs gyerek , Ábris bácsi unokája. Pestről jött le minden nyáron a tatához, nyaralni.

- Szervusz, Gizus!

- Adj Isten... - motyogta a kislány. Nem tudta, hogy tegezheti- e ezt az úri gyereket.

- Mit csinálsz?

Gizus mutatta neki.

- Taníts meg engem is!

Előbb ügyetlenül fogott neki a fiú, de aztán mikor belejött, ketten fújták, s olyan tréfás hangokat csiholtak, csak úgy gurultak a kacagástól. Hanem hirtelen szétnyílt a közeli bokor s három nagyonbb legényke lépett oda hozzájuk.

- Nini, a pösti gyerek! Hát te mit bolondítod a kis Gizust?

Balázs megszeppenve nézett rájuk, nem válaszolt.

- Haggyátok má' ! - toppantott a kislány, aki időközben felállt. - Megmondalak édesanyámnak!

De azok kikacagták, s tovább piszkálták a fiúcskát.

- Csak nem szeretőd a Gizus, te, te... pösti!?

- Takaroggyatok! Dógotok nincsen? - kelt megint a védelmére a kislány.

- Árokparton nő a nád, Gizus hol van a p..nád? - zenditettek rá a legények a gúnyos kis nótára.

De erre Balázs is mérges letr, felugrott s fejjel nekiszaladt az egyik legénynek, az pedig úgy felbukott, hogy belenyekkent. Ám az a következő pillanatban már talpon volt, rávetette magát a fiúcskára s püfölni kezdte. A másik kettő is követte példáját, erre Gizus visítva ugrott az egyik nagylegény hátára, csípte, harapta, ahol érte.

Ki tudja mi lesz a vége az egésznek, ha váratlan segítség nem érkezik....a libák képében. A gúnár szaladt elől, a libák utána, ide oda dobálva a farukat, sebesen, fenyegetően sziszegve. Pillanatokon belül menekülésre kényszerült a három legény, úgy megcsípkedték őket a libák, hogy csupa kék zöld folttal lettek teli.

A kicsik elébb meghökkenve nézték a jelenetet, aztán kacagásban törtek ki.

- Gizus! Gizus! Az ántidat! Hol kóricálsz már megest? Gyere, mert odakap az ebéd!

A kislány rámosolygott Balázsra, cuppanós csókot nyomott maszatos arcára, s elszaladt. De attól kezdve legjobb pajtások lettek, a nagylegények pedig soha többé nem piszkálták a kis pösti gyereket.

Hanem Gizus, szegény jól megjárta azon a nyáron. Jött ment, segített a házban s a háztájon, de mindenhol olyan büdöset érzett, hogy sehol nem bírt megmaradni. Kereste, kutatta, hogy mi lehet az, de csak nem találta. Egészen addig míg nagymosáskor az édesanyja le nem parancsolta róla a köténykéjét. Abban biza esszetört a tojás, s jól megbüdösödött. Soha többet oda nem tette, inkább kétszer ment a tikokhoz.

Így vót, igaz vót. Vagy mese.vót?