A Tisza egyik kanyarulatában fekszik egy kis falu. Alig pár százan lakják. Nádtetős, vert vályogból épült házikók bújnak meg a modernebb, emeletes házak között, melyeknek gazdái a városon élnek, csak szórakozni, pihenni, horgászni járnak ki, hétvégeken, szabadságkor.Varázslatos az egyik ilyen kicsi házikó. Télen meleg, nyáron hűs lakik a falai közt. Fehérre meszelt szobáiban sötétbarna, vaskos mestergerendák díszelegnek. A kemence ottjártamkor csendesen duruzsolva ontotta a meleget. Más volt ez a meleg, mint a modern villanyos vagy gázas fűtőtestek melege. Ez simogatott és illatozott. Ellágyult az ember tőle, szívesen kucorgott a padkáján, hallgatva az időnként pattogó fahasábok tüzes emésztődését. Időnként egy-egy nagyobb pattogás után, sisteregős-cserfes-veszekedősen ugráltak a kiszabadult szikrák a kémény fele, mint bálba induló, fényes ruhájú bakfisok.
Farkaskiáltás
