Elidegenedés

Már nem látni játszó gyerekeket. Olyan igazán, játékban elmerülő, néha mezítlábas, rohangáló, bokrok mögé bújó csemetéket. Persze, tudom, hogy játszanak azért, de ki - ki otthon, jó esetben saját udvaron, egyedül vagy a testvéreivel. Már nem látok olyant, hogy csapatba verődnek, szabadon szaladgálnak a szomszédos házakból valók, az egy utcában lakók.

Annak idején minket hétvégén, vakációban alig lehetett behívni. Akkor is akadt olyan gyerek, akit túlféltettek, de az egyrészt nagyon furcsa volt, másrészt ritka is. Emlékszem, a mi blokkunkban Mircsuka volt az, akit nem engedtek le az udvarra . Sokszor láttuk, amint szomorú, epekedő szemmel néz minket az első emeleti ablakból, ahogy játszunk, gyakran maszatosan az elmajszolt lekvároskenyértől, porosan, boldogan.

Télen is kinn voltunk, szánkóztunk, hócsatákat vívtunk, hóembert építettünk. Manapság is szánkóznak a gyerekek, de a szülők viszik ide - oda, ahol ezt megtehetik. Tudom, más lett a világ, nem olyan időket élünk, stb. Mégis elborzadok ettől, mert az az érzésem, hogy amint elmaradnak a természetes emberi viselkedés bizonyos formái, kapcsolatok halnak meg.

Már nem beszélgetünk egymás mellett üldögélve, hanem írunk, hangüzenetet küldünk, telefonálunk. Lassan a gépek irányítanak bennünket. Részt veszünk benne, mert nincs más választásunk, mi is most élünk. De ettől még végtelenül szomorúnak tartom ezt. Hiányoznak a gyerekek a blokkok elől, az utcákról.

A baj az, hogy ha akarnánk sem tudnánk ezen igazán változtatni, hisz manapság veszélyes őket csak úgy leengedni a blokk elé, vagy az utcára, már csak a forgalom miatt is. Azt hiszem nem is szeretnék a gyerekek sem. Mert nekik már furcsa lenne, nem ehhez szoktak.

A gépek nyomkodása, a virtuális játékok lekötik őket és akkor még szerencse, ha lehet kettesben, hármasban játszani ezeket. De nem csupán ez hiányzik. Hiányoznak a kisboltok, ahol ismerőssel lehet összefutni, ahol tudják mit szoktam vásárolni, a nevemen szólítanak. A multik személytelensége szép lassan, de biztosan teljesen megöli ezt is.

Soha ilyen mennyiségű információ, tudásanyag nem jutott el az emberekhez, mint manapság. De ahogy ez teret hódított, úgy haltak el a fent említett kapcsolatok, gyerekek és felnőttek között egyaránt. Biztosan lesz sok hozzászólás, amiben leírják az emberek, hogy hát ők nem így élnek, náluk még van kisbolt, stb. De lássuk be, ez már csak mutatóban létezik.

Jó lenne visszaszerezni a normális emberi viselkedést... De hogyan? Vajon elkéstünk? Vajon van remény?