Elgázoltak

Jelenleg egyetlen bevételi forrásom az itteni előfizetések. Kérlek, ha teheted, támogasd te is a munkámat, havi egy kávé árával. Az alábbi két módon támogathatsz:

1. A narancssárga gombra kattintva. 👇

2. 👉Magyar számlaszám: 16200254-10206238, Magnet bank, Lakó Tünde ( ide a Péterfi nem szükséges )

Ijedtségre semmi ok, nem esett bajom, éppen csak meglökött egy pettyet. Azt hiszem ő jobban megijedt, én inkább meglepődtem. Ugyanis éppen a csomagtartóba pakoltam az áruház mélygarázsában, jól behajoltam az autóba, rendezgettem a dolgokat, amikor valami meglökött és én kicsit lefejeltem a hátsó ülés támláját.

Azért óvatosan rükverceltem kifelé, ugyanis rám jellemző módon beindult a fantáziám és arra gondoltam, hogy a nagyságából ítélve akár egy elefánt is lehetne... Tudom, tudom, mit keresne egy elefánt a kófland mélygarázsában, de láttam én már kacifántosabbat is életemben. Na jó, nem láttam, csak mesélte valaki, akinek egy ismerősének az ismerősével történt, hogy egy bengáli tigris bemászott a város közepén fekvő háza ablakán, mert megszökött az állatkertből az eszemadta. Mármint a bengáli tigris, nem a valakinek az ismerősének az ismerőse.

Szóval óvatosan tolattam a sejhajommal kifelé, majd lassan megfordultam. Azért nagyon messzire nem lódult a fantáziám, mert alaposan meglepődtem a dolgok állásán. Tudva lévő, hogy a mélygarázsok nem úsznak fényárban, valószínű ez okozta káprázatomat. Egy böhöm nagy Audi volt a ludas, de ilyennel már találkoztam. Hanem egyszerre csak kiugrik egy apácaruha, főkötővel, mindennel, ami illik, és elindul felém szaporán. Mondom: a ruha. Mintha csak magában lebegne, emberi test nélkül. Hümmögtem egy sort, fontolgatván, hogy mégiscsak komolyan kellene venni ezt a gázolást, lám, hallucinálok.

De nem sokáig hümmöghettem, mert a ruha megállt mellettem és megszólalt. Öregem, a vér megfagyott az ereimben. A következő pillanatban mégis megnyugodtam, mert egy arra jövő autó fényénél megláttam az arcot. Egy kedves, idősödő, fekete nő nézett rám ijedten és hadarva kérdezte, persze németül, hogy nem esett - e bajom. Csak a fejem ráztam, immár vigyorogva a „hallucinációmon” és németül válaszoltam, elvégre Dajcslandban vagyunk. Szép lassan kezdte elfogadni, hogy nem történt katasztrófa és esküdözött, hogy nem látott, amit el is hittem neki, hiszen én se őt egy darabig, csupán a ruháját.

De a meglepetés még csak ezután csapott le rám, aminek következtében ismét arra gondoltam, hogy elment a szép eszem. Ugyanis egyszerre csak kiugrott még egy apácaruha, sietve hozzánk jött és kristálytiszta magyarsággal rászólt az első ruhára:

– Anyám, jöjjön már, még meg kell főznünk az ebédet. Semmi baja az asszonynak!

– Jövök már, ne nyaggass, különben is miattad nem figyeltem eléggé, állandóan csacsogsz! - érkezett a válasz, szintén magyarul.

Na most már, kérem szépen. Tessenek elképzelni, hogy Németországban elüt egy afrikai. Ez annyira nem is különös manapság. Mármint az afrikai. De apáca és magyarul beszél a társával. Szemem dörzsöltem, fejem ráztam, abban a reményben, hogy mindkettő, de legalább az egyik kitisztul, ám ez csak akkor történt meg, amikor jómagam is megszólaltam édes anyanyelvemen. No, ekkor összevissza ölelgettek és jó tíz percig cseverésztünk ott, mely idő alatt egymás szavába vágva mesélték el, miért szólnak hozzám eme ékes, párját ritkító nyelven, ami számomra a legdrágább mind közül. Hosszú éveket töltött a két apácaruha Magyarországon, benne az afrikai testekkel. Hogy mi okból, ez nem derült ki, de telefonszámot cseréltünk és biztosítottak róla, hogy szívesen látnak egy uzsonnára a közeli zárdában.