#Csámpi4
Az az elcsángálásom úgy volt, hogy néném elküldött Goromba Józsihoz napszámba. Voltam már máskor is nála, hát gondoltam most is valami fát kell hasogatni, mint a múltkor. De Goromba Józsi, alighogy megérkeztem, azt mondta, menjek ki a Büdös Hágó megé, s szedjek neki kokojzát, pálinkának, mert tegnap arra járt, s látta sok van. De neki úgy fáj a dereka, hogy nem tud lehajolni szedni. Fáj annak a fejebúbja! Semmi baja, csak mindig ittas, s persze, ha hajladozik, orra bukik. De nem baj, a munka az munka, s Goromba Józsi fizet rendesen, ha részeges is a pofája. Szedtem a kokojzát, s közben beszélgettem magamban. Szoktam néha, felsorolom mit csináltam eddig, s mit fogok ezután, meg hányom - vetem az világ hiábavalóságát, s így sosem unatkozok. Jól belémerültem a felsorolásba, a kokojzaszedésbe, s hát egyszerre csak látom, hogy valami erőst furcsa helyen vagyok, amit nem ismerek. A kokojzabokrok elfogytak, s egy nagy susnyás terült el előttem.
Gondoltam visszafordulok, mielőtt késő lenne, s reám esteledne. Úgy is csináltam, kezemben a két kokojzás viderrel elindultam vissza. De a rézangyalom tudja, hogyan , mind jöttek velem szembe az idegen helyek, s én biza egy kerítésléc, nem sok, annyi ismerős dolgot sem láttam. No, gondoltam egyet, s elindultam oldalirányba. Ott meg hamarosan utamat állta egy hatalmas szakadék. Ennek fele se tréfa, Csámpi, vakartam a fejem, s tettem vettem a dolgot magamban, hogy immár mihez kezdjek, merre induljak. Megint visszafelé indultam, s ahogy ballagok, biza elkezdett szürkület lenni, s nyúltak erősen az árnyékok, már óriásnak láttam őket. Há’ megijedtem, persze, hogy meg, ki ne ijedt volna meg helyemben? De csak haladtam tovább, gondoltam, ha úgyis karika a föld, elébb - utóbb kilyukadok otthon. Szegény nénémet sajnáltam, hogy azt hiszi, tiszta ártatlanul, mert most nem csapott a fejemre, hogy megint megszöktem. S láttam magam előtt, ahogy sír, rí, s jajveszékel, hogy elveszett az ő szeretett Csámpija.
Mikor erre gondoltam, úgy nekikeseredtem, hogy leültem a fűre, s elkezdtem én is keservesen sírni, hogy szegény én, elvesztődtem. Ahogy ott sírtam, s nagyon sajnáltam magam, mert lám, akaratlanul is hogy elcsángáltam, egyszerre csak azt veszem észre, hogy valaki bökköd. Felnézek, s hát egy olyan hétévesforma cinkó az.
Miért sírsz, te legény? - kérdezi.
Elvesztődtem, kokojzaszedés közben. - válaszoltam, s reménykedtem, hogy a cinkó meg tudja mondani, merre menjek nénémhez. De az csak állt, s nézett rám nagy barna szemeivel, s maszatos arcát törölgette. Aztán hirtelen megfordult, s elfutott. Hiába kiáltottam utána, nem állt meg. Mit tehettem egyebet, elindultam arra amerre a kicsi leánka, gondoltam biztosan ott falu lesz, s valaki csak ismeri nénémet. Hát ha falu nem is, de egy ház volt ott arra, s egy nagy tanyasi udvar. A cinkó ott kergette a majorságot, össze vissza futkorászott. A ház ajtajában nagyhasú ember állt, s pipa lógott a szájából. Köszöntem, illendően, ahogy néném tanított:
Adjon Isten, bátyámuram!
Adjon. - válaszolt az ember röviden, s szítta tovább a pipáját.
Kérem szépen, tessék megmondani nekem, hogy ismeri-e nénémet?
Ki a te nénéd, te tökkelütött? - kacagott egy nagyot a pipás, s rengett a nagy hasa közben.
Há’... izé… hát tudja, na, az én néném… akinél lakok!
Tudja a rosseb, te! - azzal megfordult, s bement a házba.
Erre én nagyon nekibúsultam, s mit es tehettem mást, visszaindultam egyik felé el, amerre vitt a lábom. De csak jó ember volt a pipás, mert utánam szalajtotta a cinkót, s visszahívott. Leültetett, s ennem adott. Sárgát adott sárgával, amit én nem nagyon szeretek, de megettem, mert olyan éhes voltam mint a farkas. A sárga sárgával az a puliszka, s tojás rántva. Csak azért mondom, mert láttam már olyan embert, aki csudálkozott, hogy mi az a sárga sárgával, s hátha magik se tudják. Na, s amíg ettem, kérdezgetett erre, kérdezgetett arra a pipás ember, de csak nem jött rá, ki az én néném. Már öreg este lett mire mind megettem az ételt, s az ember nagyot sóhajtva azt mondta, hogy alhatok náluk, aztán reggel kitaláljuk merre is lakhat néném.
S hát a kokojzával mi lesz reggelig? - kérdeztem. - Mind összetöpped az, megpimpósodik..
Milyen kokojzával, te ferdeeszű? - nézett rám a gazda.
Amit Goromba Józsinak szedtem.
Goromba Józsi? Hóhó! Akkor nyomon vagyunk, pajtás, nyomon vagyunk! - s úgy megörvendett, hogy a pipát is az asztalra csapta.
Kiderült, hogy Goromba Józsit ismeri, s tudja hol lakik. De biza, hogy jó messze elcsángáltam otthonról, mert másnap reggel a szekérrel is jó sokat kellett menjünk mire hazaértünk a falunkba. Néném toporzékolt, de én láttam rajta, hogy úgy, de úgy örvend, hogy az ő szeretett Csámpija elékerült, hogy azt se tudja hova tegye magát. A pipás gazdát megvendégelte, s én is kaptam egy pohár pálinkát. Na, az Úr Jézus adjon magiknak egészséget, majd mesélek tovább, csak most későre fordult, aludnom kell.