Csámpi a piacon

Nénémnek igencsak jól termett a kertecskéje tavaly, s a tyúkok es jól tojtak. Gondolt egy nagyot, s aztat mondta nekem; hogy:

- Na, Csámpikám, holnap piacra mész a városba! S szépen megveszik a városi népek tőled a portékánkat!

Másnap reggel aztán egy telidesteli tömött átalvetővel bémentem a városba az első busszal. Néném szépen elmagyarázta, merre mennyek, s én meg es találtam a piacot. Hijjj, ha magik látta még nyüzsőgést, ide-oda jövés, menést! No, én csináltam amit a többiek. Láttam, hogy nagy pléh asztalok vannak ottan, s arra szépen reárámolják a portékát. Én es odamentem egyhez, s szép sorjába kiraktam a pityókát, a murkot, tojást, s a többit es. Néném szedetett velem valami gombákat es, mert én aztat jól ösmerem. Kupacokba igazítottam a csiperkét, a lasát, a rókagombát, s szép tányérnyi őzlábakat. Vártam immár, hogy gyüjjenek az atyafiak vásálni. Eccer csak látom, hogy gyün es egy szép magyar bajszú ember. Azt mondja, hogy :

- Há’ jó reggelt! Gyüttem a helypízért.

- Olyant én nem árulok , kérem, nem termett nénémnél.

- Maga mókás egy ember, eccer biztos, - kacagott a magyar bajszos, hogy úgy rengett a sok háj rajta. S elmagyarázta, hogy azér’ fizetni kell, ha én itten portékát kínálok. .

No, megegyeztünk, s szerencsére néném a városba sose enged pénz nélkül, ki tudtam fizetni. Hanem alig megyen el a magyar bajszos, gyün egy városi forma ember, hogy aztat mongya, ő meg kell vizsgálja a gombákat. Há’, mondom, vizsgálja, bánom es én, csak osztán vigye es el amit összefogdosott. Erre szigorúan reám tekint, s aztat mongya , hogy ő a gombahatóság, s nekije es fizetni kell, hogy árulhassam a gombákat. Na, ennek es fizettem, s megvizsgállta a gombákat, s azt mondta, hogy jók, ennivalók. Mondom neki, Há’ , bátyámuram, ezér’ kár volt fizessek magának, ‘sze én ezt eddig es tudtam! De ő csak megfordult, s elment.

Melléjem pakolt egy nagy rokolyás asszonyság. Annak egyebe nem es volt csak káposztája. Kérdi tőlem, hogy megyen a vásár? Mondom neki, hogy nem jól, asszonyság, nem jól, me’ én eddigelé csak fizettem, s tőlem senki semmit nem vitt el. Kacag a fehérnép, s mongya, hogy de nagy kópé vagyok én. Eztet sem értettem, s már erőst neki keseredtem, hogy micsoda egy módi van ezen a piacon, ‘ sze engemet néném agyonkoppint, ha kárral megyek haza!

Hanem aztán sorolom tovább, hogy megértsék. Gyüttek később a városi naccságák, s vásároltak azok. Hanem milyen cifra teremtések voltak! Ki volt kenve a pufájuk, nem mondom, volt olyan es, amelyiknek nem ártott, me ejszen ha nincsen rajta a máz, há’ félni es lehetett volna tőle, olyan rusnya volt. De a körmük es ki volt pingálva! S azok már nem es körmök voltak, hanem karmok! Mondtam es az egyiknek, hogy ügyeljen, lelkem, me’ kivájja a paradicsom belit azokkal a karmokkal, ha sokáig tapogattya! Erre felhúzta az orrát, s elment, nem es vitt paradicsomot.

De nem volt rossz azér’ a piacon, mer’ aztán sokan gyüttek, s minden el es fogyott, csak a tojás nem. Abból volt még tíz darab. Gyün eccer egy cicomás fehércseléd. Úgy gyütt az, mint aki megyen. Libegett erre, libegett arra, s há’ látom, hogy valami irtózatos magassarkúra csinálták szegénynek a cipellőjét, hogy járni es alig tudott. Na, odabilleg hezzám, kérdi nagy affektálva, mennyi a tojás. Há’, mondom, tíz van, s az tíz pénz. Aztat mongya, hogy az drága. Én mondom nekije, hogy néném megmondta, hogy egy tojás egy pénz, én alább nem adom.

Hanem aztán felmérgelődtem erre a fehérnépre, me’ mind ottan alkudozott, s forgatta ide, oda a tojásokat, hogy né milyen tyúkszaros, né milyen kicsike, s pocskondiázta egyfeszt. Mérgembe aztat mondtam nekije, hogy minnyá’ a fejéhez vágom a tojásokat! Ha nem teccik neki, fel es út le es út!

Erre azt mondja:

- A fejemhez-e? Nem meri aztat megcsinálni! - s még a képembe kacag.

- Én-e? Én ne merném? - s azzal zsuppsz, mind hezzájavágtam a tojásokat! Csak úgy folyt le rajta a drága tojás, kár volt érte, már erőst bántam, de hát esszeragasztani immár nem tudtam.

Elkezdett az eszemadta visítani, hogy rendőr jöjjön, s engemet lecsukjon, me’ hogy én őtet in - zul- tál -tam. Asse tudom mi az! Fogtam az átalvetőmet, s sipirc, kimasíroztam arról a bolond piacról.

Néném aztán számolja a pénzt, s há híja van. Mit es hazudoztam volna nekije? Elésoroltam, hogy mi esett meg azon a fránya piacon. Néném csak kicsit tudott koppintani a fejemre, úgy kacagott, hogy ereje se maradt nagyobbra.

Na, Isten álgya magikat, menyek esszeszedni a tojásokat.