Szóval Csámpi ezért lettem, amit elmeséltem nektek a tegnap. Persze, tudom, ez olyan lányos csúfnév, de nem én adtam magamnak. Így csúfolnak, s csúfolnak emiatt is, hogy legény létemre Csámpi lettem. Na, de nem baj, én szeretek kacagni, s azokkal is akik csúfolnak, olyan jókat kacagunk, csak úgy gurul kifelé a szánkból a jókedv. Néném ritkán kacag, de mikor igen, akkor cseng belé a ház, s én olyankor táncosléptű leszek, s úgy dolgozok, mert nénémnek jókedve van. Néném vesz nekem cigit is. Tudja, hogy szeretek pöfékelni, hát megveszi. Mindig morgolódik miatta, de én sose kértem, s ő mégis gondoskodik, erről is. Mert ő szeret engem. Ezt abból is látom, hogy mindig szid, s kiabál, hogy “ Te ütődött, már megint né hogy összesároztad magad! Engedhetem teli a kádat! “ Vagy, “ Te málészájú, hát miért nem eszed meg azt a levest? A húsra fened a fogad, mi? Na, arra fenheted, az a bátyádé!” . De ha valaki más ütődöttnek nevez, vagy rám szól, hogy sáros vagyok, vagy akármiért is csúfol, veszekszik velem, akkor néném nem hagyja. Akkor megvéd, de úgy mint Zrínyi, vagy ki, a várat!
Azt már mondtam, hogy néném kapitány? Bizony! Szerintem kiérdemelte a kapitányságot, úgy tud mindenkit egrercíroztatni. “ Fuss ki, öblítsd ki, eriggy, húzd meg, szaladj, ereszd meg, ne azt te lökött agyú, hanem amazt!” De vicces is néném! Olyanokat mond, hogy csak úgy dőlök a kacagástól. A minap is azt mondja, mikor meglátja a kezem, milyen ráncos lett a víztől: “ Na, né, olyan ráncos az ujjad, mint a Jucika p.. nája! “. Hát ne szakadjon meg az ember fia a kacagásba? De amikor kapitány, akkor jobban teszi mindenki, ha vigyáz, s csinálja amit mond, mert biza kiengedi a hangját, úgy, hogy megremegnek az ablakok a faluban! Van, hogy nincs nagy kedvem megcsinálni valamit. Például mikor disznóölés van, akkor elbújok. Na persze néném tudja, hogy hol vagyok, mindig ugyanoda bújok, a kinti budiba. Leülök, bedugom a fülem, hogy ne halljam a visítást, s aztán sokkal később kimegyek, mikor már szegény pára nem él. Ezzel az a baj, hogy úgy tudom szorítani a fülemre a tenyerem, azt sem hallom, amit néném kiabál. Mikor már elég sok idő eltelt, s a fülemről elveszem a tenyerem, akkor hallom ahogy kiabál: “Csámpi, a kutyakergető jó anyád mindenit, jössz elé rögtön, te munkaszomorító? Mindenki szorgalmasan dolgozik, csak te szöksz el? Aztán a pecsenyét van eszed megenni, azt nem sajnálod, ugyi? “, s így tovább, mondja, szid, s van amikor rá is koppint a fejemre, hogy azt mondja: “ Nesze, te ütődött, lükébb már ejsze nem leszel!”. De nem fáj, s ha fáj is, neki eltűröm, mert szeret engem.
Ma este is kaptam egy koppintást a fejemre, mert nem mentem idejében a kádba, s kihűlt a víz. Néném kiabált, veszekedett, s rákoppintott a fakanállal a fejemre. Utána finomat ettünk, hurka, kolbász sült, néném vágott hozzá káposztacikát. Én is kaptam hurkát, kolbászból csak kicsit, a többi a báttyáé, mert ő nagy erős ember, s ő is dolgozik, az is lehet pont annyit mint én. Hát én szeretem is a hurkát, becsületre mondom, jobban mint a kolbászt… Most a jó meleg takaró alól nézek ki, s kívánok jóéccakát máma is.