Az Ember

Ha szeretnéd, hogy tovvábra is fenn tudjam tartani az oldalam, hozzájárulhatsz a támogatásoddal. Most még kedvező a forint árfolyama, így jóval alacsonyabb áron teheted meg! Előfizetni a narancssárga gombra kattintva lehetséges. Hála és köszönet! 🙏👇👇❤️

- Ángyó! Ángyikám! Gyüjjön gyorsan, idesanyámnak itt az ideje!

- Gyüvök, már, ne kajabálj. Eriggy előre, tégy a tűzre, s a fazekba vízet es! Na, szedd a lábod, me’ eltöröm!

A vén bába alig tudott feltápászkodni, öreg csontjai nem akartak engedelmeskedni. Ezerszer felfogadta, hogy ő aztán többet nem bábáskodik, elég volt a hatvan esztendő, megtette a dolgát. De hát ki segítsen ezeken az asszonyokon? Mire a szomszéd faluból ideér a fiatalabb bábaasszony, belepusztulnak. Már ha ideér. Ott is van elég tennivalója.

Egy fél éve, hogy elment az utolsó orosz katona is, de a fattyak még mindig születnek. Ennek a Klárinak is odalett az ura a háborúban, nem tudni, meghalt-e vagy csak sínylődik valahol fogságban, a sok pulya meg állandóan éhes. Szép asszony, azt meg kell hagyni. Hiába öltözött feket gúnyába, s kente korommal az arcát, úgyis feltűnt a katonáknak ringó csípője, kackiás járása.

Jól emlékezett a napra, mikor az asszony sírva jött át, hogy ő sem úszta meg.

- Mind a heten, ángyó, mind a heten...

Nem tudta abbahagyni a zokogást. Ő adott neki a főzetböl, de nem használt. Fiatal volt, termékeny, csak reá néztek s úgy maradt. Mély sóhaj hagyta el ráncos ajkát. Tán jobb es, hogy Palkó nem gyütt haza a nagy verekedésből, gondolta, amilyen hirtelen ember, agyon es ütné asszonyát, bele se gondolna mi történt.

Lassan haladt, Klári már verejtékben fürdött mire átért, pedig csak a harmadik szomszédban laktak.

- Ügyes vagy, Kicsipali, nini, már meleg es a víz. Na, szaladj, hozz ángyinak tiszta kendőket. Azon nyomban itt a testvérkéd.

Kicsipali, boldogan a dícsérettől serényen átszaladt a tisztaszobába kendőkért. Nem volt nehéz szülés, mire visszaért a gyermek, már a feje is látszott a picinek. Mozdulatlanul meredt anyja ölére, míg ki nem kergette a vénség.

Lemosta az asszonyt is, alapos munkát végzett, mint mindig, egész életében.

- Aludj, Klári, ne, itt a kicsi pulya, tedd a mejjedre, s aludj.

Gyengéden megsimogatta az asszony kimerült arcát, s kilépett a házikó ajtaján. Odakinn Palkó pörgette nagy örömmel Kicsipalit. Lefogyott a három esztendő alatt, míg odavolt, de nem látszott rajta egyéb baj. Szakadt, mocskos ruháját csak a lélek tartotta meg az emberen, de boldogan a hazatéréstől, csak kacagott, kacagott. A többi gyermek is köré sereglett. Apjuk sorra csókolta őket.

- Anyátok hun bújkál? Tán nem ösmeri meg az urát? - választ nem várt a kérdésre, belépett a házba.

Klári aludt. Keblén egy csecsemő. Palkó csak állt, nézte asszonyát, sokáig. Vihar dúlt a lelkében. A gyermekek besereglettek, csendesen körülvették . Immár mind ott álltak, és nézték az ágyat, benne anyjukat és a csecsszopót. Az kinyitotta a szemét, és mikor meglátta az urát rémület ült ki arcára.

- Palkó... édes uram... - nyelte a sós könnyeket, de többet nem szólt.

Az ember odalépett hozzá. Csókot lehet a szájára, s ezt súgta:

- Erőst szép gyermekünk lett, Kalári. Jó, hogy megvártál véle, míg hazagyüttem.

Soha nem tett különbséget a gyermekek közt. A legkisebb úgy nőtt fel, hogy nem tudta, mily módon fogant. A falu tudta, de hallgatott. Palkó nagyot nőtt a szemükben ezzel a tettével.