Anyó

Ha nem áll módodban előfizetni az oldalamra, nincs semmi gond. Az írásaim 80%-a ingyenesen olvasható. ✍️❤️Ha módodban áll, de nem szeretnél előfizetni, ugyanez érvényes rád is ❤️Ha mégis érdemesnek tartod az írásaimat arra, hogy továbbra is megjelenjenek, ráadásul módodban áll előfizetni, esetleg szeretnéd is megtenni, úgy az alábbi, narancssárga gombra kattintva megteheted👇🙏👇😉. Ha mindhárom eset fennáll, de nem sikerül itt előfizetned, úgy megteheted sima utalással a magyar számlámra, mely a következő: 16200254-10206238, Magnet bank, Lakó Tünde ( ide a Péterfi nem szükséges ) Közleménybe az email címed ne feledd el feltűntetni, hogy jóváírhassam az előfizetést! Köszönettel, Tündi

Az apró ablakú falusi konyhában csend volt. Anyóka ült az ágyas lóca szélén, keszkenőjét igazgatta. Most még a viseleteset kötötte fel, később majd kicseréli, mielőtt megérkeznek. Barázdált arcán egy pillanatra öröm suhant át. Jönnek! Végre megismeri a dédunokáját! Vajon milyenforma a kis cinkó? Olyan – e mint Marika volt, vagy a germán apja mása inkább? Eh, mindegy is, gondolta, csakhogy egészséges a lelkem. Azért jó lenne, ha Marikára hasonlítana. Szép leányka volt, azzal a mélybarna szemével, göndörödő, fekete hajával, barnás bőrű arcán finom pírral. Utoljára még hajadonként látta. A lakodalmukba nem tudott elmenni, öreg ő már olyan messzi csángáláshoz.

Felállt, odalépett a sparhelthez, leakasztotta a szegről hétköznapi kötényét s amíg hátul bajlódott bekötésével szeme rátévedt a konyhaszekrény üvegén átvillanó fényképekre. Sok régi és új fotográfia a családról. Szíve megmelegedett. De jó, hogy legalább így láthatja őket! S ma jönnek! Elég az ábrándozásból, motyogta félhangosan. Hajlott korát meghazudtolva fürgén rakta meg a tüzet, sürgött – forgott s alig egy óra múlva már rotyogott a pityókástokány, bezsergett a húsleves. Kékeres, munkától megviselt keze gyakorlottan gyúrta a tésztát. Időben megkel majd, s frissen sütheti nekik a pánkót, míg a levest – másodikat megeszik.

Amikor mindennel elkészült vizet öntött a mosdótálba., levetkezett, alaposan megmosakodott, s felvette az elékészített ünneplő gúnyáját. Habfehér kötényt kanyarított derekára, keményített új kendőjét most tarkóján kötötte össze, amúgy menyecskésen. Belesett a vajlingba, elégedetten látta milyen szépen növekszik a tészta. Hejj, hogy szerette Marika a középen likas, szép kerek pánkót! Vajon még mindig kedvence? Vajon mesélt a kicsi leánykájának anyókáról? Kiállt a kapuba, ott várta őket. Szíve nagyot dobbant, amikor az utca végén feltűnt a nagy fekete, csillogó autó.

Marika kipattant az anyósülésről és pár pillanat múlva szinte elveszett a pici kis anyóka nyúlánk, csinos unokája ölelésében. Könnyes szemmel néztek aztán egymásra, alig észlelve, hogy megállt mellettük Hans, az unokavej, akit soha nem látott eddig a vén. Nagydarab, vörösbe hajló, szőkés férfi volt, zavartan nézte feleségét és a fogatlan mosolyú anyókát. Hatalmas markában elveszett a négy esztendős kis Hanna piciny lánykeze.

– Köszönj szépen Uromának – szólalt meg végül németül, a kislányhoz intézve szavait.

– Hallo, Uroma. – félénk hangocskája megcsiklandozta anyóka bensejét, bár nem értette az idegen szavakat.

Az ebéd nagyon ízlett mindenkinek. Miután jó étvággyal elfogyasztották, Marikáék elvonultak a tisztaszobába pihenni. Hosszú út állt mögöttük. Kicsi Hanna csupán egy órát szundikált, aztán álmos szemekkel, kíváncsian kiment az udvarra. Anyóka éppen a tyúkoknak öntött friss vizet.

– Gyere lelkem, kicsi dédunokám, gyere ide, mutatok neked kiscsibét! – a leányka nem értett mindent, de a ˘gyere” ismerősen csengett, anyja is szokta így hívni. Óvatosan, félszegen mosolyogva ment oda anyókához. Mire Marika és Hans felébredtek, a vén és az apró nagy beszélgetésben voltak. Anyóka mondta a magáét magyarul, Hanna németül, néha nagyot kacagtak is. Bár a szavak idegenek hangzottak oda – vissza, valahogy mégis értették egymást, talán a testbeszéddel, talán a szeretettel, ami nem ismert határokat.

A kislány a szüleihez szaladt, rájuk nézett, előbb anyjára majd apjára mutatva megszólalt:

– Édesanyám , édesapám.

Olyan büszkén, olyan hibátlanul ejtette ki az anyókától tanult szavakat, hogy a felnőtteknek bepárásodott a szeme. Hansnak sem kellett lefordítani a jelentésüket., Nagyon boldog két hetet töltöttek el a fiatalok az öregasszonynál. Útközben, hazafelé Hans hozta szóba a költözést.

– Mit gondolsz, drága lenne Uroma mellett az az eladó házikó? Talán odaköltözhetnénk. Soha életemben Hannát és téged ilyen felszabadultan boldognak nem láttam...

Beletelt egy esztendőbe, mire mindent elintézve haza tudtak költözni. Anyóka egészen megfiatalodott a közelségüktől, a kicsi Hannával töltött percektől. Még húsz évet élt, százkettőt töltötte, mikor megtért Teremtőjéhez.