A pék

Kézzel-lábbal tiltakozott, nem akart elmenni otthonról. Nem tudta, nem tudhatta, hogy neki ott nincs jó dolga, olyan volt, mint a kicsi féreg, amely csak az almát látja, amiben van – a világ ismeretlen számára. Koszos kis kezével belekapaszkodott az akkor is részeg anyja ruhájába, könyörgött neki, hogy ne engedje el. Az csak állt bambán, és vigyorgott a gyermekre.

Előbb egy nagyobb otthonba helyezték, három másik fiúval osztozkodott egy szobán. De külön ágyban aludt, ami olyannyira furcsa volt neki, hogy éjjel többször felriadt. Otthon a padlón szorongtak mindannyian, éjjelente összebújtak, hogy ne fázzanak. Ahogy teltek a napok, kezdte megszokni, sőt, megszeretni az ágyat. Nem fázott, puha volt.

Első időkben állandóan fájt a hasa, sűrűn hányt. Reggelit, ebédet és vacsorát életében először kapott rendszeresen. Sőt, tízórait és uzsonnát is. Éhezéshez szokott kis teste fájdalommal reagált ezekre. Aztán megszokta, kezdett szépen kikerekedni, eleven kisfiú vált belőle. Már a zuhanyt is tudta használni, megtanították rá. Sokszor hosszú ideig állt a vízsugár alatt, annyira élvezte a meleg víz simogatását.

Pár hónap elteltével kihelyezték egy kisebb otthonba, ahol mindenkinek saját szobája volt. Itt volt két felnőtt, egy nő és egy férfi, valamint tizenkét gyerek, vegyesen, fiúk és lányok. Ez lett a család. Az igazi. Innen már látta, milyen sanyarú sorsa volt annak idején. Nőtt, mintha húzták volna, kamaszként pedig elszaladtak a lovak vele. Elkezdett elégedetlenkedni. Fanyalgott az étel miatt, a szoba berendezését kifogásolta, gyakran került összetűzésbe az iskolában, a jegyei romlottak.

Mire megszelídült volna, nagykorúvá vált, kikerült a kis batyujával és némi pénzecskével a nagybetűs életbe. Éppen annyira futotta, hogy kifizethessen egy apró albérletet, és nekiállt munkát keresni. Pék lett volna szakmája szerint, melyet megszerzett még az állam gondoskodása alatt. De származása miatt, no meg pályakezdőként, nem kapott állást sehol.

Ráébredt, hogy milyen jó dolga is volt neki eddig. Az is nyilvánvalóvá vált számára, hogy egyáltalán nem megvetendő, ha az ember fiának napi háromszori étkezést, meleg otthont és tiszta ruhát biztosít valaki. Pénze elfogyott, és már megint éhezett, mint annak idején, kislegény korában. Teljes kilátástalanság köszöntött rá újra.

A lakhatása is veszélybe került, amikor egy öreg pék maga mellé vette inasnak. Nem valami magas volt a fizetsége, de szerényen megélt belőle. Ismét értékelni kezdte, hogy étel kerül az asztalára. Viszonylag korán nősült meg, az öreg pék lánya lett a felesége. Harmincöt volt, amikor apósától átvette a pékséget. Két fiuk és egy lányuk született.

Napjainkban kiterjedt pékhálozatot vezet, melyben a gyermekei is kiveszik részüket a munkából. Arra okítja őket, hogy egyáltalán nem természetes, hogy mindenük megvan, hisz sokan éheznek. És segít. Szegény, apró gyermekeknek visz friss pékárut az egyik áruszállító kocsija minden reggel. Néhányukat kiragadta a szegénységből, taníttatja őket. Ősz hajú, ősz szakállú lett ő is. Vissza - visszajár abba a házba, ahol felnőtt, ahol azóta kicserélődtek a nevelőszülők is, egy - egy kisgyereket meghív a pékségbe, ölbe veszi őket és mesél... Az életéről, a hálájáról, a rossz és jó dolgokról.

Mottója: Soha ne vegyél semmit magától értetődőnek, és ne feledd, honnan jöttél!