A libaőrzés

- A rossebb egyen meg benneteket! Gyüttök vissza azon nyomban?

A legényke le s fel rohangált a libák között, akik valamitől megriadtak, és bementek a kukoricásba. Jó időbe telt, mire visszaterelte őket az árok partra.

- Mija má' megest, te anyaszomorító? - hallotta a Mári ángyó hangját az udvarból.

- Semmi, ángyikám, semmi. - szólt vissza.

- No akkó jól van. Osztán jóllakjanak azok a libák, hallod-é?

- Jó, jó! Mi vagyok én, Árvácska? - gondolta bosszúsan magában, s szeplős arca kipirult volt. De rögtön el is mosolyodott, mikor eszébe jutott, hogy mennyire szerette amikor a tanító bácsi Árvácskáról mesélt. Igaz, az tehenet legeltetett, s tényleg árva volt. Ő nem es árva, s nem es meztelen, de nem es leányka. Nem es hagyná, hogy úgy bánjanak véle mint azzal. Szerencsére az ángyója szereti, és csak a vakáció ideje alatt kell neki a libákat őrízni. Mózsi egyébként nem beszélt ilyen erőst falusiasan, de mihelyt a faluba betette a lábát, azon nyomban átvette az ángyó nyelvezetét, s aztán a városban alig tudták visszaszoktatni a rendes beszédre.

Anyja, apja a gyárban dolgoznak, hát elcsapták nyárára falura Márihoz. Nem azért, szeretett itt lenni, de unta nagyon a libapásztorkodást. Főleg, hogy a pajtásai nem es olyan messze rúgták a bőrt, idehallotta a zsivajgásukat. Hejj, de szeretett volna ő is inkább ott lenni! De hát megígérte, hogy segít, és ő betartja a szavát. Sebaj, gondolta, az olvasás se rossz itt, csak azok a balga libák ne mind szöknének a törökbúzába! Tavaly se került elé egy, s persze ő volt a pásztor, ki mást hibáztattak volna?

De este, miután behajtja a jószágot, átmehet kicsit játszani Ábrisékhoz. Szerette Ábrist, nagy kopé volt az, annyit kacagtak együtt, s olyan finom volt a zsíroskenyér zöldhagymával, teával, amit mindig náluk vacsorált! Összeségében nem bánta, hogy itt kell lennie, sőt, a városban sokkal többet unatkozott volna. Itt még a libák mellett is másképp esik az unalom. El lehet nézegetni a méhecskét, amint mézet gyűjt, a katibogár csiklandósan mászik a lábszárán, és ezer más dolog van, ami el-elvonja figyelmét a könyvről, libától.

Mári ángyó puccba vágva jelent meg a kapuban.

- Bémegyek a jegyzőhő' aztán hallám , mire visszaérek meglesznek- e a libuskák? Tudod, ha szép kövérek, levágjuk, s te es jácchac azokkal a pernahajderekkel.

Azzal jókora barackot nyomva a fiú kobakjára ellibbent. Mózsi elkapta az egyik bőszen sziszegő szárnyast, megtapogatta, hogy kövér- e már. E' biza vágnivaló! - gondolta, és a következő pillanatban ragyogó ötlete támadt. Mire ángyó visszatér, ő levágja mind! Biztosan segítenek a pajtásai!

Nosza, két ujját szakértően a szájába vette, s füttyentett egyet a pajtásoknak. Azok futva érkeztek az egyezményes jelre. Komolyan, felnőttesen állt előttük Mózsi, s eléadta, hogy segítség kell, libavágás lészen. Látta ő már eleget a tavaly es, hogy s mint kell aztat. Kiadta az ukázt, hogy Sánta Pisti künn marad, a libákkal.

A többiek vele mennek elékészülni. Tüzet gyújtottak a vízzel teli katlan alá, lábaskát hozott a vérnek, s úgy ítélte jöhet az első liba. De bíz' azt , hiába volt erős Nyakas Tóni, alig es tudták lefogni, de főleg megtartani. Segítettek hát neki ketten es. Mózsi fogta a kést, s el akarta vágni a liba nyakát. De az rúgkapált, nem fért hozzá.

- Tegyétek a fejit a tuskóra, - utasította őket a legényke. - hozom a fészit.

Azok szót fogadtak, s szépen a nyakát szabadon hagyva leszorították az állatot. Mózsi a fejszét magasba lendítette, s zsuppsz, nagyot csapott egyet, hogy a liba feje elvált a testétől. De Nyakas Tóni megijedt, hogy a kezét es levágja, eleresztette a még vergődő szárnyast, el azt a többiek es, hát a fejetlen jószág uccu neki, elkezdett futkosni , ki a kapun, s ott az árok szélén körbe , körbe. A többi liba ijedten be a kukoricásba, a gyerekek meg, ahány, annyi fele iszkolt.

Ekkor ért az utcába Mári ángyó. Mikor meglátta Mózsit a véres fejszével, rohanni kezdett.

- Mit csinálsz, te , te, te!!!!???? - A liba az utolsókat lépkedte, fejét s erejét elvesztve nem tudott tovább szaladni. Mózsi úgy kikapott, hogy hurkás lett a sejhaja, és fél éjszaka keresték a többi libát. Szerencsére előkerült mind. De Mózsira többet nem bízta az ángyója őket.

- Pedig én be szívesen őríztem , ángyikám! Be szívesen! S csak magát akartam kikímélni a munkától, s erre verést kapok! - csillogott huncutul a szeme Mózsinak.

Másnaptól aztán rúghatta a bőrt ő es a pajtásokkal, míg vissza nem vitték a városba.