A hársfa

Mielőtt elkezdenéd az olvasást, ne feledd: ma délután 15:00 óráig az éves előfizetés csupán 35 euró, az eddigi 45 helyett! Így havi 2,92 euróra csökken a havidíj, ami 42%-os kedvezmény! Így minden írásomhoz hozzáférhetsz!

👇👇Ha te is a kedvezménnyel fizetnél elő, kattints a narancssárga gombra👇👇

Emberek jöttek, zúgó, zakatoló, visító valamivel a kezükben, és kegyetlenül belevágtak az élő húsba. Velőtrázó volt az öreg platán fájdalmas sikoltása, megremegett körötte a világ. Az hársfa nem volt öreg. Nagy volt, szép, egészséges. Büszkén állt, biztos volt benne, hogy őt nem bántják, hisz még csak most fog igazán hasznára válni a világnak. Fiatal testéből gyönyörű lombkorona nyúlt az ég felé, érezte a testében száguldó nedvek éltető erejét, egymás után pattantak ki tagjaiból a rügyek, tudatában volt, hogy hamarosan áldani fogják őt a hűs árnyékáért, illatozó virágjaiért, éltető levegőéért, amit önzetlenül ont majd az emberiségre. Sajnálta nagyon az öreg platánt, hisz egészséges volt. Borzongva kérdezte tőle: Mi történt az ágaiddal? Beteg talán, hogy le kellett vágják? A platán nyögve, kínkeservesen válaszolt: Nem, dehogy. Épek, egészségesek. Nem tudom mi lelte ezeket az embereket, hogy ennyire megcsonkítottak. Rettenetesen fáj... Talán bele is halok.

A hársfa elejtett egy-két könnycseppet, és arra gondolt, hogy milyen jó, hogy ő ilyen szép, milyen jó,hogy ilyen fiatal. Ki se bírná, ha valaki bántaná akár a legkisebb ágát is. Finoman megrázta a tagjait, mintegy meggyőződve arról, hogy semmi bajuk, épek. A zúgó valami most csendesen hevert egy kicsit távolabb tőle. Hideglelősen figyelte. Az emberek, akik a szörnyet hozták pontosan alatta ültek, egy padon. Falatoztak, beszélgettek. Nem értette mit, csak azt látta, hogy hol egyikük, hol másikuk felnéz rá. Biztosan gyönyörködnek benne. Elmélázott. Milyen sokan fognak még rácsodálkozni a szépségére. Mennyi gyerek, felnőtt pihen meg majd az árnyékában, játék vagy munka közben. Milyen jó érzés hasznosnak lenni! Összerezzent mikor a szörnyűséges valami ismét felvisított. Körülnézett, vajon kibe harap bele? Megdermedt attól amit látott. Feléje hozta egy nagydarab munkás. Jajjj, ez ide jön, erre fele! Istenem, mit akar? Nincs a környékemen már öreg fa! Nyugalom, intette magát, hisz úgysem éri el az ágaimat. Nem is nézek oda, nem akarom tudni mire készül... Erőszakkal másfelé fordította minden érzékszervét. Előbb csak nyílalt egyet a dereka. Halkan jajjdult fel. Aztán üvöltve könyörögni kezdett. Ne bántsatok!!! Szép vagyok, fiatal, erős! Árnyékot adok nektek! Oxigént! De a szörny mind mélyebben hatolt bele. Már kiáltani sem tudott. Recsegve dőlt el, és nem hitte el ami történt. Kivágták. Oktalanul életét vették. Legszebb korában. Nem értette. Utolsó sóhajtásával csak ennyit susogott a világba: Emberek... ne engedjétek. Ne vágjatok ki minket. Elpusztultok nélkülünk...