- Igyekezz, Ágnes, ‘ sze münk es itten várunk! - csattant a mogorva öregasszonyhang. - Csak molyolsz ott s az ételem odakap!
- Jól van, már, Rozáli néném, ne zsörtölődjék annyit! - üde volt Ágnes hangja, mint maga a leány.
Asszonyok, lányok álltak sorban borvízért. Disznóvágás ideje volt, s ilyenkor sokan voltak, ebben a sós borvízben pácolta mindenki a szalonnát, sonkának valót. A forrás körül itt -ott fehéren megállt a só, sőt, ha elég nagyot szippantottak, a szájukban, orrukban is érezték. Nagy hárászkendőkbe burkolództak legtöbben, csak Ágnes rítt ki közülük virágos kendőjével, kicsiny hímzett ködmönkéjével.
- Hogy minek ilyen cifrán gyünni vízér’? - motyogta egy sovány asszony, mintegy maga magának. De a mondat végét elharapta, elszégyellte magát. Mit irigykedek? Nem es olyan régen én es így jártam. - gondolta.
-Kezüket csókolom! Kisztihánd! - fess, városias öltözékű fiatalember köszönt az asszonyokra. - Ugyan hadd eresszek petty vizet a flaskámba, csupán innék pár kortyot, maguk meg míg megtöltik a sok edényt...
Páran kuncogtak, némelyik hangosan kacagott.
- No, hiszen, édes lelkem, maga ettűl szomjan marad! - villantotta rá foghíjas mosolyát Mári néni. - De menjen csak, eressze teli a flaskáját, no, ha annyira sietős!
Utat engedtek a fiatalembernek s figyelték mi történik. Az, amint megtelt a flaskája, nagyot húzott belőle, de azon nyomban kiköpte, hangosan szitkozódva. Az asszonyokból most már leplezetlenül szakadt ki a hahota. Az ifjú is kínosan elvigyorodott:
- Ej, de nagy kópék maguk! Hát miért nem szóltak? Olyan mint a géra! Mit kezdenek ezzel a sós vízzel? Tán az urukat sózzák be?
- Az es megeshet! - nyelvelt Ágnes és ráragyogtatta éjkék szemét.
A legény ekkor vette észre a szemrevaló leányt. Összeakadt a tekintetük egy pillanatra, aztán a fiatalember felpattant motorkerékpárjára és tovább állt.
Ágnes halkan dúdolva haladt hazafele. Nehéz volt a két korsó sós víz, de mit bánta ő! Olyan szép az élet, annyi megélnivaló áll előtte még! A szerelem is rátalál, bizonyosan, hisz annyi legény dongja körül, csak ki kell választania az ő szívének kedveset.
- Meggyüttem, édesapám! - szólt be a házba. Letette a tornácon a korsókat, leverte a lábát, belépett. Az asztalnál ott ült a motoros városi ember, papírok voltak előtte és nagy hévvel magyarázott Ágnes apjának.
- ...mert látja, jó ember, maga béfizette ugyan az adóját, de bizony elmaradt ez az egy forint tíz fillér! S hiába bagatell az összeg, a tartozás az tartozás! Nekem ma foglalni kell, ezért küldtek ide!
Elhallgatott amint meglátta a leányt, felugrott, katonásan összecsapta bokáját:
- Oh, kisztihánd, szép kisasszony, kisztihánd!
- Jó napot! - biccentett hűvösen a leány. Behajtó! A fináncoktól jött, gondolta és paprikás lett a hangulata. Hiszen az ő apja becsülettel megfizette az adót, ez meg itt foglalni akar!
-Eriggy Ágika, hozz fel bort a.pincéből, kínáljuk meg a finánc urat. - utasította apja.
Szót fogadott, még nem volt olyan ebben a házban, hogy ellentmondjon apjának, de legszívesebben most megtette volna. Méghogy borral is kínálják! Meg es érdemli az! - motyogta maga elé, ügyelve, hogy a férfiak ne hallják meg. A kancsót azért erősen koppantva tette le az asztalra, s úgy vetette a vendég elé a borospoharat, hogy apjának ráncba szaladt a szemöldöke. Jobbnak látta kimenni.
- Megitatom a Rézit. -szólt a válla felett, s kiment az istállóba. Lassan ivott a tehén, de nem bánta. Nem akart visszamenni. Ám hiába húzta az időt, nemsokára apja szólította:
- Gyere, kicsi Ágnes, elfogyott a borunk és meg es éhültünk!
No, édesapám már alig es forgatja a szót, akad a nyelve, mérgelődött magában a leány, de indult, hogy eleget tegyen kötelességének. Szalonnát vett elé, kolbászt, sonkát, vereshagymát s megszegte a hajnalban sütött kenyeret. Ezúttal nagyobb kancsó bort hozott fel, látván, hogy komázik a finánc apjával, gondolta tán megússzák a foglalást. De jó pár óra múlva a fiatalember felállt, dülöngélve megtámaszkodott az asztalon, majd kijelentette:
- No, Bandi bátyám, most aztán foglalok! Az a szép, faragott komód jó es lesz. Én aztat most lefoglalom, papírt adok róla, holnap majd jönnek érte. Jó lesz így, egykomám? Hukk, hukk - csuklásba fulladt a mondanója.
- De biza nem úgy van az, Hukkhukk úrfi! - penderült eléje Ágnes. - Maga azt mondta, édesapám egy forint tíz fillérrel tartozik, ugyi?
- Ugyi. Hukk. - vigyorgott rá bambán a férfi.
- No mármost. Azt már le es foglalta, kamatostul! A komód marad!
- Mit beszél itt, kisztihánd?
- Kiszti ... magának az esze tokja! Idefigyeljen! Megivutt egy kancsó bort. A’ nyócvan fillér. Evett kolbászt, szalonnát, sonkát. Ha szépen számolom, az akkor es egy forint. No, a kenyeret ráadásnak adtuk! Állitsa’sze ki aztat a papírt, osztán fel es út , le es út!
A finánc nézett rá, bortól csillogó szemekkel s annyira tetszett neki a furfangos leány, hogy rávágta:
- Igaza van, kisztihánd!
Hahotázva ült vissza az asztalhoz és kiállította a nyugtát, hogy ő lefoglalt ennyi és ennyi bort, ennyi és ennyi élelmet s azt a hasában a hivatalba szállítja. Kért volna még egy cuppanós csókot a leánytól, de nem kapott. Már a motorkerékpárt burrogtatta, amikor a leány szaladt feléje.
- Itt felejtette a flaskáját, Hukkhukk úrfi!
Az elkapta, nagyot húzott belőle, elfelejtve, hogy maga töltötte meg sós vízzel, majd ki is köpte. Félig bosszankodva, félig mulatva a dolgon, elindult. Ágnes nézte egy darabig, amint nyolcasokat írva ide - oda kanyarog a részeg finánc motorja, majd utána kiáltott:
- Lássa-e? A fináncokat sózzuk bé a sós vízzel, nem az urunkat! - azzal táncos léptekkel bement a házba, ahol kacagó apja erősen megölelgette.
- Be szép, okos jányom van nékem!
Hanem a fiatalembert páros lábbal rúgták ki a hivatalából, megvesztegetés elfogadásáért, de évekig mesélték a tanoncoknak, hogy járt túl az eszén egy falusi, tanulatlan leány, óvva intették őket, hogy bárhol is egyenek igyanak, főként pedig ismeretlen forrásból ne töltsenek vizet a flaskájukba.


Újra olvasva is éppen olyan ízes -zamatos mind első olvasatra! Hiába no, az a híres székely furfang kiapadhatatlan forrása a "falusi" észjárásnak és élethelyzetek, sokszor humoros/vicces megoldásának!
Kincs vagy nekünk Tünde!
Kedves kis szösszenet, a népmesékre emlékeztet az "okos lány"karaktere... Köszönöm szépen Tündike, hogy újra olvashattam!🌹❤️🙏