A bosszú

❤️🙏Ha támogatnád a munkámat, most megteheted magyar számlaszámra utalással is. Ez esetben várom az üzeneted a tungye@gmail.com email címre, válaszként elküldöm a számlaszámom. Cserébe előfizetést írok jóvá itt, az oldalamon, amivel minden írásomhoz hozzáférhetsz. ❤️

Amennyiben mégis itt fizetnél elő, a narancssárga gombra kattintva megteheted. 👇👇

- Menj már, te! Nem látod, hogy elállod az utat? - az asszony hangja sistergett.

- De hát...

- Már megint magyarázkodik! - égnek emeli nehéz, műszempillától terhes szemét. - Mozdulj, te teszetosza!

A férfi megadóan sóhajtott és tovább tolta a bevásárlókocsit. Valóban elállta az utat, de éppen pár másodperce fékezte meg felesége hangja, parancsot adván, hogy mit vegyen le a polcról. Első pillantásra átlagos, modern pár voltak, bár a nő kissé túlzottan fiatalnak akart látszani, érződött rajta a kínos “legjobbnőleszekavilágon” igyekezet.

Negyvenes évei végén járt, hamvasszőke haja vasaltan omlott vállára, szája annyira feltöltve, hogy félő, bármelyik pillanatban szétdurran ; nem is tudta becsukni rendesen, talán ezért folyt belőle az utasítgatás egyfolytában. Arcán természetellenesen feszült a bőr s lávaszerűvé sminkelte ráadásul. Szűk, oladalán strasszal díszített farmer feszült rajta, hozzá illő, szintén strassztól csillogó telefon a kezében. Amikor nem a férjét szekírozta, azon pötyögött hosszú, vörös karmaival.

A férfi maga az alázat, a betört, idomított, szelíd bika, kiben nyomokban, főleg felületesen szemlélve, még ott lobog a tesztoszteron maradéka. Alaposabban megnézve látszik rajta, hogy bár betörték, szabadulni szeretne, csak hát túl erős a járomvas. Ezért marad az alázatos, szótfogadó férj, melyet pillanatnyilag egész tartása sugároz. Nem tudom eldönteni, hogy szánjam, lenézzem, vagy inkább megrázzam, hogy felébredjen.

Végül simán csak elkezdek drukkolni neki, amikor már sokadszorra melletük kötök ki vásárlásom során. Ki nem állhatom az olyan fehérnépeket, amilyen a felesége... S mint jó drukkerhez illik, ettől kezdve szándékosan követem őket, mintegy megfigyelésképpen, mi lesz az eredmény. Persze részemről ez csak játék, hisz mi lenne? Bevásárolnak, hazamennek, aztán a pasi vagy kitör egyszer, vagy még jobban betöri műőnagysága, s bikából marha lesz.

Haladgatunk, immár hárman. Én tisztes távolságból követem őket. De még így is meg - megcsap, és nem jólesően, az asszony, hol rikácsoló, hol sistergő hangja. “ Ne azt, te hülye! Jaj, sose tanulod meg! “ . Vagy “ Tudhatnád, hogy ki nem állhatom, ha ílyen nyámnyila vagy! Miért nem szóltál rá arra a tehénre, aki majdnem fellökött?”. És ki nem fogy belőle a szidalom, csak annyi szünetet tart időnként, hogy mézes-mázos hangon valakinek hangüzenetet hagyjon a telefonon vagy bepötyögjön valamit.

Sajnálom a férjet, de közben már - már dühít ez a meghunyászkodás. Miért nem szól vissza legalább? Miért nem menti férfiassága morzsáit? Tisztában vagyok vele, hogy valójában semmi közöm hozzájuk, de nem tudok ellenállni, tovább követem, figyelem őket, nagyon bízva abban, hogy egyszercsak a pasi megrázza magát, és elbődül, hogy elég!

Ők hamarabb fizetnek, mint én, mert nagy bámészkodásomban elfelejtettem a megvásárolandóimat kosárba rakni. Mire kiérek a parkolóba, már csak azt látom, hogy a férj pakol a csomagtartóba, az asszony fel alá járkál mögötte, utasítja mit, melyik szatyorba tegyen, közben rendületlenül küldi a hangüzeneteket is. Amikor ez utóbbiak után ránéz a férjére, még az arckifejezése is megváltozik, nem előnyére.

A férfi végez, megnyomja a gombot a csomagtartón, az elkezd szép lassan leereszkedni, amikoris műőnagyságának megszólal a mobilja. Felveszi, csicseregve beleszól, közben még mindig fel alá sétál. Élete párja előbb áll, gyámoltalanul, mint aki utasításra vár, mit tegyen. Aztán egészen meglepő dolog történik. Hirtelen megkerüli az autót, becsapja magát a sofőrülésre, hangosan felbőgeti a motort, gázt ad és túl gyorsan hátratolat, felesége épphogy elugrik, nem üti el, majd elhajt.

Áll az asszony, az első pár pillanatban eltátott szájjal néz az autó után, majd toporzékolva, rikácsolva kiált utána, hogy azonnal álljon meg! Eközben a tűzpiros audi kénytelen megállni, elsőbbséget kell adnia. A nő elkezd rohanni arrafele, már - már utoléri, de annak szabaddá válik az út, újra elindul, csikorgó kerekekkel. És kinyúl egy kéz a sofőrülés felől, felmutatja a középső ujját. Aztán eltűnik a kanyarban.

Elvigyorodok. Magamban megtapsolom a fickót. Biztosan balhé lesz otthon ma náluk, de legalább egy kicsit visszaadta a házisárkánynak a sérelmek egy részét és nagyon remélem a ferfiasságán ejtett sebek közül pár begyógyul.